Dániában zárja az évet a női hokiválogatott

Vágólapra másolva!
2024.11.29. 12:03
Cortina és a hölgyek három dániai mérkőzéssel zárják az évet (Fotó: Török Attila)
A februári olimpiai selejtezőre és az áprilisi elitvilágbajnokságra készülő magyar női jégkorong-válogatott december közepén a dániai Odensében lép jégre.

 

A hazai szövetség pénteki tájékoztatása szerint december 12-én a házigazda dánok, másnap a franciák, 14-én pedig a japánok lesznek Pat Cortina szövetségi kapitány együttesének ellenfelei. A magyar csapat az idény első tornáját, augusztus végén megnyerte Füssenben, majd november elején második lett Landshutban.

A Cortina-alakulat február 6–9-én az észak-németországi Bremerhavenben olimpiai kvalifikációs tornán vesz részt, ahol a házigazda német, az osztrák és az előselejtezős továbbjutás esetén várhatóan a szlovák válogatottal találkozik. A kvartett első helyezettje jut ki a 2026-os milánói ötkarikás játékokra. A magyar női válogatott még sosem volt olimpiai induló.

Április 9. és 20. között a csehországi Ceské Budejovicében lesz az elitvilágbajnokság. A szintén az elit-vb-re készülő magyar férfiválogatott december közepén, várhatóan 12-én és 13-án – egy fiatal kerettel – Olaszországban játszik két találkozót.

 

Legfrissebb hírek

NHL: sorozatban ötödször nyert a Detroit Red Wings

Amerikai sportok
7 órája

Mindkét vendégcsapat örülhetett az Erste Ligában

Jégkorong
18 órája

A BJA győzelemmel búcsúzott a Kontinentális Kupától, a Gyergyó simán továbbment

Jégkorong
18 órája

Osztrák hokiliga: az utolsó másodpercben bukta el a győzelmet a Ferencváros

Jégkorong
19 órája

NHL: Scheifele a Jets történetének legeredményesebb játékosa lett

Amerikai sportok
Tegnap, 9:42

Az utolsó harmadig tartotta magát a Volán Olaszországban

Jégkorong
2025.10.18. 22:41

Erste Liga: az Újpest kiütötte a sereghajtót

Jégkorong
2025.10.18. 20:47

A BJAHC másodszor is kikapott a Kontinentális Kupában

Jégkorong
2025.10.18. 20:29
Ezek is érdekelhetik