Sárközy Tamás Emléktorna: a lengyel, az olasz és a szlovén csapat lesz az ellenfél a Tüskecsarnokban

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.10.08. 11:08
Idén is megmérkőzünk a szlovénokkal (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
November 7–9-én rendezik meg a Sárközy Tamás Emléktornát Budapesten, a Tüskecsarnokban. Az A-csoportos világbajnokságra készülő magyar férfi jégkorong-válogatott sorrendben a lengyel és az olasz csapattal, valamint a szintén az elitben szereplő Szlovéniával találkozik.

A magyar szövetség (MJSZ) honlapján olvasható beszámolóban emlékeztetnek: a szlovén és az olasz válogatottról vannak friss emlékek, hiszen májusban, a bolzanói vb-n mindkettőt sikerült legyőzni, és az akkor feljutást ért. A lengyelekkel tavasszal játszottak a magyarok dupla felkészülési meccset, győzni ellenük pedig legutóbb 2020 decemberében sikerült.

„Az olimpiai selejtezőn az volt a kérdés, képesek vagyunk-e úgy dolgozni az erősebb csapatok ellen is, hogy helytálljunk. Ebben szerencsére jelesre vizsgáztunk, a három vereség ellenére is. A Sárközy Tamás Emléktornán másfajta kihívás vár ránk, hiszen jobban kell uralnunk a játékot, többet lesz nálunk a korong, és más helyzet, amikor építkezni kell. Másféle információkat kapunk a játékosokról, ami ugyanolyan hasznos és fontos. Az a cél, hogy előrelépjünk csapatként, és néhány fiatalnak megadjuk a bizalmat” – mondta Majoross Gergely szövetségi kapitány.

Az őszi felkészülési tornát 2021-ben nevezték el Sárközy Tamásról, az MJSZ egykori elnökéről. Az utóbbi két évben az olasz csapat végzett az élen.

A Sárközy Tamás Emléktorna programja
november 7.
15.00: Szlovénia–Olaszország
18.45: Magyarország–Lengyelország

november 8.
15.00: Szlovénia–Lengyelország
18.45: Magyarország–Olaszország

november 9.
13.15: Olaszország–Lengyelország
17.00: Magyarország–Szlovénia

 

Legfrissebb hírek

A DVTK Jegesmedvék csapata nyolc játékosával nem hosszabbít

Jégkorong
2025.06.14. 16:37

Csak ősszel lesz pontos helyszíne a magyarországi női jégkorong-világbajnokságnak

Jégkorong
2025.06.12. 14:00

Jégkorong: Szongoth Domán – egy villámkarrier és ami mögötte van

Utánpótlássport
2025.06.12. 08:56

Szerződést hosszabbított Jason Pineo a DVTK-val

Jégkorong
2025.06.11. 18:56

Sebők Balázs reméli, hogy Finnországban új kezdetet vesz a pályafutása

Jégkorong
2025.06.07. 10:29

A címvédő Egyesült Államokkal és a házigazda Svájccal is játszik a magyar jégkorong-válogatott a jövő évi vb-n

Jégkorong
2025.06.04. 15:33

Jégkorong Erste Liga: Vojtkó Mátyás befejezi a pályafutását

Jégkorong
2025.06.03. 18:46

Németországból igazolt amerikai csatár érkezését jelentette be a Fehérvár AV19

Jégkorong
2025.06.03. 17:09
Ezek is érdekelhetik