Egymillió forinttal támogatják a jégkorongszövetség parahokicsapatát

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.10.08. 07:50
Rozbora András és Mácsai Nikoletta vette át Mihalik Zsuzsa és Schneider Balázs adományát
Egymillió forint értékű támogatást kapott a Magyar Jégkorongszövetség parahokicsapata a multifunkcionális sportbérleteket forgalmazó All You Can Move-tól – tájékoztatta szerkesztőségünket a parahokicsapat.

Az adományt vasárnap az AYCM két alapítója és vezetője, Mihalik Zsuzsa és Schneider Balázs adta át a játékosokat képviselő Mácsai Nikolettának és Rozbora Andrásnak. A felajánlás révén a parahokicsapat tagjai az All You Can Move hálózatához tartozó elfogadóhelyeken sportolhatnak egész évben, segítve ezzel a felkészülésüket.

„A jégkorong mellett muszáj kiegészítő sportokat végezni, például úszni vagy kondizni, hogy az ember erősebb legyen, az állóképessége jobb legyen – mondta Rozbora András, az egyik első hazai parajégkorongozó. – Fantasztikus lehetőséget kaptunk ezzel a felajánlással, hiszen sokaknak az anyagi helyzete sem teszi lehetővé a bérletek megvásárlását. Ez is hozzájárulhat itthon a parahoki további fejlődéséhez.”

A parahokisoknak az új idényben már heti két edzésük van, a csapat létszáma jelenleg kilenc fő, a cél a további bővülés, a versenyzéshez szükséges 15-ös létszám elérése. 

„Az edzéseken olyan közegben vagyunk, mintha hazamennénk. Érezzük az MJSZ támogatását is, és az a sérült emberek számára kiemelten fontos, hogy a mögöttünk lévő csapat milyen, mennyire segítőkész – folytatta Rozbora András, akinek célja, hogy egyszer parahokisként a nemzetközi mezőnyben, a világ legjobbjai ellen szerepelhessen. – Szeretnénk a sérülteknek példát mutatni, hogy jöjjenek, csatlakozzanak minél többen, hiszen mi a jégen is összetartunk. Ha valaki csapatban dolgozhat, az plusz élményt és örömet ad, ez pedig sérültként még jobb, hiszen vannak, akik hajlamosak magukba fordulni. Szeretnénk megmutatni, hogy ebből a helyzetből is ki lehet jönni. Azt az érzést szeretnénk átadni, hogy sérültként is lehet tartalmasan élni, sportolni és élvezni az életet.”

A parahokisok a tervek szerint novemberben a szlovákiai Parajégkorong Készségfejlesztő Táborban, január végén pedig csehországi edzőtáborban vesznek részt.

 

Legfrissebb hírek

Atlétika: Ekler Luca rajthoz áll a 60 méteres betétfutamban a fedett pályás Eb-n

Atlétika
2025.03.05. 17:49

Magyar érmek a kerekesszékes vívók brazíliai világkupáján

Egyéb egyéni
2025.02.24. 11:18

Koszorúzással emlékeztek az elhunyt paralimpiai bajnokokra

Egyéb egyéni
2025.02.22. 19:39

Lenyomatot adtak paralimpiai bajnok úszóink

Úszás
2025.02.22. 16:17

Hosszabbított a Vasassal a paralimpiai bajnok Illés Fanni

Úszás
2025.02.22. 11:29

Magyar Parasport Napja – közösségi együttlét a fogyatékkal élők világának megismeréséért

Egyéb egyéni
2025.02.21. 18:59

Közeleg a magyar parasport ünnepe

Egyéb egyéni
2025.02.12. 12:59

Magyar Parasport Napja: kajakosok az idei nagykövetek

Egyéb egyéni
2025.02.05. 10:40
Ezek is érdekelhetik