Osztrák jégkorongliga: korábbi NHL-játékost szerződtetett a Fehérvár

Vágólapra másolva!
2024.08.26. 17:57
null
Az öt évet az NHL-ben lehúzó Cameron Gaunce a Fehérvárnál folytatja (Fotó: fehervarav19.hu)
Az osztrák jégkorongligában szereplő Hydro Fehérvár AV19 az NHL-tapasztalattal rendelkező Cameron Gaunce-t szerződtette.

A klub hétfői közleménye szerint a 34 éves hátvéd öt szezonban lépett pályára az észak-amerikai profi jégkorongligában.

„Egy olyan nem várt lehetőség adódott egy több mint 800 AHL és számos NHL-meccs tapasztalatával rendelkező hátvéd leigazolására, ami ritkán jön szembe” – mondta Szélig Viktor, a klub általános igazgatója, majd hozzátette: tudták, hogy idővel fel kell tölteniük a légióshelyeket a csapatban a sűrű program és a megfelelő létszám biztosítása érdekében.

„A feleségem és a családja is magyar, így ez játszotta a legnagyobb szerepet a döntésemben. A feleségemmel a magyar jégkorongot is figyeljük, a női és a férfi válogatottat is. A feleségem és az édesanyja kint voltak a női világbajnokságon Torontóban, és szurkoltak a magyaroknak” – mondta Cameron Gaunce, aki a 43-as mezt viseli majd. A hátvéd azt is elárulta, hogy magas színvonalú ligának tartja az osztrákot, és több játékost is ismer, valamint a szurkolókat is a leglelkesebbek között említette.

A kanadai hokis volt a Colorado Avalanche, a Dallas Stars, a Pittsburgh Penguins és a Tampa Bay Lightning játékosa is. Gaunce várhatóan a hét második felében érkezik Magyarországra.

 

Legfrissebb hírek

Egy félresikerült etapból többet lehet tanulni, mint tíz győzelemből     

Jégkorong
2025.07.09. 11:14

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.07.07. 15:23

NB II-es felkészülés: négy gólt szerzett a Honvéd, a Vasas is simán győzött, a Videoton a BVSC-t verte meg

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 23:07

Lengyelországban folytatja a Fehérvártól távozó légiós – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.02. 14:18

Papp Milánt kölcsönadta a Kecskemét a Videotonnak

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 16:58

Fehérvár: az U21-es válogatott játékos nem akar az NB II-ben játszani; két hazatérő légiós érkezik

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 12:12

Elkészült az NB II sorsolása – Videoton–Honvéd presztízsmeccs a nyitányon

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 12:09

Bivalyerős lesz a másodosztályú bajnokság

Labdarúgó NB II
2025.06.29. 07:07
Ezek is érdekelhetik