NHL-esekkel várják a mieink elleni selejtezőtornát a szlovákok

Vágólapra másolva!
2024.08.14. 14:14
Pospísil a szlovák válogatott egyik erőssége volt a vb-n (Fotó: Getty Images)
Noha korábban még arról szóltak a hírek, hogy a szlovák jégkorong-válogatott az augusztus végi pozsonyi rendezésű olimpiai selejtezőtornán a világ legerősebb bajnokságában, az NHL-ben szereplő játékosai nélkül vesz részt, mára kiderült, legalább hárman biztosan ott lesznek a keretben. A magyar válogatott a második meccsét vívja majd a házigazdákkal szemben, előbb Kazahsztán, zárásként pedig Ausztria lesz az ellenfél.

A 10 000 fő befogadására alkalmas pozsonyi Ondrej Nepela Arénában megrendezendő torna végén csupán egy válogatott örülhet majd a szlovák, kazah, magyar, osztrák négyesből, miután csak az első helyen záró csapat jut ki a 2026-os milánói téli olimpiára. 

A torna legnagyobb esélyese a szlovák válogatott, melynek keretében több NHL-ben szereplő játékos is jégre léphet. A Szlovák Jégkorongszövetség még a múlt héten jelentette be, hogy a New Jersey Devils párosa, Simon Nemec és Tomás Tatar biztosan részt vesz a tornán.  Rajtuk kívül pedig mára már az is kiderült, hogy a Calgary Flames 24 éves centere, Martin Pospísil is ott lesz a szlovák keretben. Pospísil az elmúlt idényben újoncként 63 meccsen játszott a Flamesben, 8 gólja mellett 16 gólpasszt jegyzett, s májusban – pályafutása során először – szerepelhetett a világbajnokságon is, ahol hét pontot szerzett (3+4).

Lehet azonban, hogy ezzel közel sincs vége a szlovákok „erősítéseinek”, jó eséllyel a legnagyobb csillaguk, Juraj Slafkovsky is ott lesz a hazai csapatban. 

„Szeretnék játszani a válogatottban Pozsonyban, de a végső választ a klubom, a Montreal Canadiens mondja ki” – idézte a szlovák sajtó a húszéves szélsőt, aki nemrég nyolcéves szerződést (60.8 millió dollárért) írt alá a kanadai klubjával.

Rajtuk kívül még Martin Fehérváry játékára lehet reális esély az augusztus végi viadalon, őt elengedte a Washington Capitals, de a szlovák Sportnak arról beszélt, hogy van egy egészségügyi problémája, ami még megakadályozhatja a szereplését.

A magyar válogatott egy felkészülési meccset vív a torna előtt: augusztus 25-én Ukrajna az ellenfél, s ez lesz májusi kinevezése óta az új szövetségi kapitány, Majoross Gergely első mérkőzése a nemzeti csapat élén. 

A tornára egyébként a szlovák szövetség még augusztus elején elindította a jegyértékesítést, a mieink első és utolsó találkozójára 10, illetve 20 euróért lehet jegyet venni, míg a szlovákok elleni meccsre 15, illetve 29 euró a belépő, s ezen a linken lehet megvásárolni.

A POZSONYI OLIMPIAI SELEJTEZŐTORNA PROGRAMJA
Augusztus 29., csütörtök
14.00: Kazahsztán–Magyarország
18.00: Szlovákia–Ausztria
Augusztus 30., péntek
14.00: Kazahsztán–Ausztria
18.00: Magyarország–Szlovákia
Szeptember 1., vasárnap
14.00: Ausztria–Magyarország
18.00: Szlovákia–Kazahsztán

 

 

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: szabotázsakció a csúszóközpont építkezésén

Téli sportok
2025.02.22. 13:14

Milánó 2026: a női hokis csoportok oroszokkal és nélkülük

Jégkorong
2025.02.13. 19:29

Pat Cortina: Meg kell találnunk magunkban az erőt ahhoz, hogy továbblépjünk

Jégkorong
2025.02.11. 07:04

Hosszabbításban megvertük az osztrákokat, vasárnap jöhet a döntő ütközet az olimpiai kvótáért!

Jégkorong
2025.02.08. 20:20

Női jégkorong olimpiai selejtező: a németek simán megverték a szlovákokat a mieink csoportjában

Jégkorong
2025.02.08. 17:31

Egy lépés az olimpia felé: győzelem Szlovákia ellen!

Jégkorong
2025.02.06. 18:11

Téli olimpia: Burján Csaba örökbe fogadta a milánói kabalaállatot

Téli sportok
2025.02.06. 13:13

Thomas Bach cáfolta a híreket, amelyek szerint a cortinai olimpiai központ nem készül el időben

Téli sportok
2025.02.06. 12:49
Ezek is érdekelhetik