Fessenben kezdi meg az új idényt a magyar női jégkorong-válogatott

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.08.21. 17:28
Fotó: jegkorongszovetseg.hu
Augusztus végén nemzetközi tornán vesz részt Fessenben a magyar női jégkorong-válogatott, amely a szlovák, a francia és a német válogatottal is megmérkőzik.

A magyar női válogatott a feljutással végződő klagenfurti világbajnokság óta minden hónapban edzőtáborozott, az erőnléti és a képességfejlesztést szem előtt tartva. Augusztus végén következik az első nemzetközi torna, Füssenben, ahol a házigazda és szintén A-csoportos németek mellett a szlovák és a francia együttes lesz az ellenfél – írta hivatalos honlapján a Magyar Jégkorongszövetség.

Pat Cortina csapata hétfőn utazik el Füssenbe, ahol négy edzésen vesz részt a torna rajtja előtt. A keretben ezúttal négy újonc kapott helyet: az egyaránt ifjúsági olimpiai bajnok Hajdu Lili, Hiezl Réka és Polónyi Petra, valamint a 2022 óta a HKB-t erősítő, amerikai születésű, honosítás előtt álló Madeline Leidt. Szintén a csapattal utazik Garát-Gasparics Fanni, aki sérülés után lábadozik.

A VÁLOGATOTT PROGRAMJA
Augusztus 29., 19.30: Szlovákia–Magyarország
Augusztus 30., 15.00: Magyarország–Franciaország
Augusztus 31., 14.30: Németország–Magyarország

AZ UTAZÓ KERET
Kapusok: Bogáti Bianka, Németh Anikó
Hátvédek: Baker Taylor, Hajdu Lili, Kiss-Simon Franciska, Koncz Boglárka, Márton Adél, Mayer Fruzsina, Németh Bernadett, Odnoga Lotti
Csatárok: Dabasi Réka, Fehér Nikolett, Gondos Tamara, Hiezl Réka Effi, Horváth Imola, Huszák Alexandra, Jókai-Szilágyi Kinga, Kreisz Emma, Leidt Madeline, Márton Luca, Pázmándi Zsófia, Polónyi Petra, Rónai Alexandra, Seregély Míra, Williams Hayley

A szakmai stáb: Pat Cortina szövetségi kapitány, Delaney Collins másodedző, Kis András másodedző, Pillók Martin másodedző, Budai Krisztián kapusedző, Gallyas Gabriella erőnléti edző, Dénes-Nagy Veronika rehabilitációs edző, Falvi Zsófia masszőr, Jasó Judit csapatvezető, Tornyi Gábor felszerelés-menedzser, Kaposi Dávid média

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik