Szélig Viktor alelnök lett az osztrák jégkorongligában – hivatalos

Vágólapra másolva!
2024.06.04. 16:29
Szélig Viktor fontos megbízatást kapott (Fotó: Fejér Megyei Hírlap/Pesti Tamás)
Szélig Viktor lett az osztrák jégkorongliga (ICEHL) egyik alelnöke, jelentették be kedden.

 

A keddi salzburgi közgyűlésen eldőlt, hogy Alexander Gruber lesz a liga elnöke a következő négy évben. Mellé négy alelnök került: Szélig Viktor, a Hydro Fehérvár AV19 általános igazgatója, valamint René Dimter, Johannes Schwaiger és Erich Falkensteiner.

Amint a liga keddi közleményében jelezte: az elnöki posztra a 63 éves bécsi Gruber volt az egyetlen jelölt, és egyhangúlag választották meg. Elődje, Jochen Pildner-Steinburg négy évig vezette a ligát, többek között vele sikerült átvészelni a koronavírusos időszakot.

Szélig Viktor az MTI-nek elmondta: ő maga nem jelentkezett a posztra, Gruber és Dimter felkérésére mondott igent a jelölésre. Az olasz szállodalánc-tulajdonos Falkensteiner is az új vezetőtestület a nemzetköziséget szeretné hangsúlyozni.

„Van közöttünk jogász, üzletember, marketinges, én pedig a sportvonalat szeretném erősíteni. A klubok támogatását most megkaptuk” – tette hozzá.

Szélig jelezte azt is, hogy több helyről is vannak érdeklődők a csatlakozásra, például a Gyergyói HK, amely egyelőre tapogatózó tárgyalásokat folytat.

„A liga célja, hogy jobb, értékesebb, eladhatóbb legyen. A létszámbővítésről a liga tulajdonosai, a klubok döntenek. Az a kérdés, hogy a beszálló csapat mit tud hozzáadni a ligához” – mondta a magyar alelnök.

 

Legfrissebb hírek

Hazai jégen bukott, playoffselejtezőre kényszerül a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.02.21. 21:45

Jégkorong: az FTC legyőzte a Hydro Fehérvárt, és MK-győztes lett

Jégkorong
2025.02.01. 21:17

„Kissé csalóka a tabella” – élen a Volán, de Szélig Viktor mértéktartásra int

Jégkorong
2025.01.24. 09:24

Jégkorong: február 16-án kezdődik az ob I negyeddöntője, a BJA már elődöntős

Jégkorong
2025.01.21. 19:41

Jégkorong: döcögősen indult az év, de nem sok hiányérzetünk lehet

Jégkorong
2025.01.06. 09:20

Erste Liga: minden harmadban betalált, erdélyi rangadót nyert a listavezető

Jégkorong
2025.01.01. 20:00

Osztrák jégkorongliga: kapott gól nélküli győzelemmel zárta az évet a Fehérvár

Jégkorong
2024.12.30. 21:46

Majoross Gergely: Szeretnénk történelmi tettet végrehajtani

Jégkorong
2024.12.29. 12:19
Ezek is érdekelhetik