Osztrák hokiliga: hosszabbításban maradt alul a Fehérvár a harmadik meccsen

KAPOLCSI-SZABÓ BENCEKAPOLCSI-SZABÓ BENCE
Vágólapra másolva!
2024.03.07. 22:44
Fotó: Facebook/Hydro Fehérvár AV19
A Hydro Fehérvár AV19 hosszabbításban 4–3-ra kikapott a Pusteral Wölfétől az osztrák hokiliga rájátszásának negyeddöntőjében a harmadik mérkőzésen.

 

Igazoltan hiányzott a Hydro Fehérvár AV19 csapatbuszáról az együttes kapitánya, Hári János, akinek megszületett kisfia, Leo János, így az apuka nem utazott el Bruneckbe a Pustertal elleni negyeddöntős párharc harmadik mérkőzésére. Többek között ezért is variálta át a sorokat a Volán szakmai stábja, az előző meccsel ellentétben Kiss Dávid nevezte Pascal Laberge-et a keretbe, átalakult az első támadósor összetétele, de például Terbócs István is a második sorban kapott helyet a negyedik helyett.

Ha a párharc előző két mérkőzéséből valamire következtetni lehetett, az az volt, hogy szoros mérkőzés lesz a csütörtöki, hiszen mindkét hazai összecsapást 3–2-re nyerte meg a Fehérvár, az elsőt ráadásban, a másodikat pedig alig három másodperccel az utolsó dudaszó előtt eldöntve. Játékostól edzőig mindenki kiemelte, hogy a Volánnak javulnia kell emberelőnyben és -hátrányban is, hiszen a Pustertal továbbra is a liga egyik legjobb csapata a speciális játékhelyzetekben.

Két és fél percre volt szükség ahhoz, hogy választ kapjunk arra, készült-e a magyar csapat fóros játékra. Daniel Leavens ennyi idő elteltével szerezte meg a vezetést, Bartalis István kapu mögül visszatett korongját lőtte a kapu üresen tátongó jobb felébe. A Pustertal ezután egyre nagyobb fölényben játszott, amire rátett még két lapáttal Markus Phillips és Nilsson Henrik kiállítása, gólt azonban nem szereztek az olaszok, hiába próbálkoztak jóval többször.

A középső harmadban ráadásul megduplázta előnyét Kiss Dávid együttese, de néhány másodperccel később már szépítettek is a hazaiak. Egy távoli lövés után a Volán kanadai kapusa próbálta a már lelassított korongot a kesztyűje alá terelni, de túl nagy erővel lökte meg, kicsúszott a keze alól, az ellenfél támadója elé, aki nem hibázott közvetlen közelről. Továbbra is fölényben játszott a Pustertal, és a rengeteg próbálkozás a kiválóan védő Olivier Roy teljesítménye ellenére még kétszer góllá érett. Az egyenlítő találatot Alex Petan, a Volán korábbi csatára lőtte, és nem fogta vissza magát az ünneplésnél előző csapata ellen. Fel volt adva a lecke a székesfehérváriaknak, mert negyven perc játék után mindössze tízszer lőttek kapura, szemben az olaszok 34 próbálkozásával.

A második szünet után rákapcsolt a Volán, beszorította ellenfelét a saját harmadába, majd a mezőnyfölényre a koronát góllal tehette volna fel, hiszen büntetőt kapott, a rávezetésnél azonban résen volt az olaszok kapusa, és védte a lábai közé tartó pakkot. Alighanem már minden magyar szurkoló fejében megfordult, újra visszatér a párharc a Raktár utcába, amikor Tim McGauley gólra váltotta csapata emberelőnyét, 3–3-ra módosítva az állást, kiharcolva ezzel a hosszabbítást. A túlórát viszont a hazaiak bírták jobban, 4–3-ra nyertek és 2–1-re szépítettek a párharcban.

OSZTRÁK HOKILIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
PUSTERTAL WÖLFE–HYDRO FEHÉRVÁR AV19 4–3 (0–1, 3–1, 0–1, 1–0) – hosszabbításban
Bruneck, 2247 néző. V: Groznik (szlovén), Ofner (osztrák), Mantovani (olasz), Snoj (szlovén)
PUSTERTAL: J. Smith – Stanton, Messner (1) / Kassatul, Ege / Glira, Atwal / Althuber – MORLEY 2 (1), SCHOFIELD 1 (1), Akeson (1) / Andergassen, Frycklund (1), Petan 1 / I. DeLuca, Sill, Mantinger / Öhler, Berger, Hasler. Edző: Kasper Vuorinen
FEHÉRVÁR: O. Roy – Fournier, T. Campbell / Stipsicz, Nilsson H. / Robertson, M. Phillips / Kiss R., Vokla – Leavens 1, MCGAULEY 1 (1), Kuralt / Atkinson, BARTALIS I. (2), Terbócs / Magosi B., Németh K. (1), Mihály Ákos 1 / Ambrus Cs., Ambrus G., Laberge. Edző: Kiss Dávid
Kapura lövések: 42–26. Emberelőny-kihasználás: 6/0, ill. 3/2
Az egyik fél 4. győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Fehérvár javára

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik