Erste Liga: a hosszabbításban szerzett góllal jutott a négy közé a Csíkszereda, magyar bajnok a Ferencváros

Vágólapra másolva!
2024.03.20. 22:36
null
Nagy csatában jutott a négy közé a Csíkszereda (Fotó: Várhegyi Erna/BJAHC)
Az SC Csíkszereda 3–2-re nyert a Budapest Jégkorong Akadémia HC otthonában a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjének 6. mérkőzésén, így bejutott a sorozat elődöntőjébe.

Volt itt minden, mint a búcsúban: az Erste Liga utolsó nyitott negyeddöntőjében a Budapest Jégkorong Akadémia és az SC Csíkszereda hatodik mérkőzésén meg nem adott gól, keménykedés, több kapuvas, és a már-már szokásosnak nevezhető – már negyedik alkalommal nem született döntés a rendes játékidőben – hosszabbítás is borzolta a kedélyeket.

A ráadásban a székely együttes bírta jobban a nyomást, és a hatból hatodik alkalommal is egygólos különbséggel záruló mérkőzés végén ünnepelhetett – negyedik sikere ugyanis az Erste Liga elődöntőjébe juttatta, amelyben az FTC-Telekom lesz az ellenfele.

Mivel a másik ágon a Gyergyói HK és a Corona Brasov maradt versenyben, az is eldőlt, a Ferencváros története során 31-edszer magyar bajnok.

JÉGKORONG
ESTE LIGA, NEGYEDDÖNTŐ
6. MÉRKŐZÉS
Budapest JAHC–SC Csíkszereda (romániai) 2–3 (0–1, 1–1, 1–0, 0–1) – hosszabbítás után
Vasas Jégcentrum, 1090 néző. V: Nagy A., Tóth Renátó, Kovács P., Kövesi. 
BJA HC: FARKAS R. – Szabó B., Pozsgai / Dóczi (1), TÓTH GERGELY 1 (1) / K. Varga, Dame-Malka / Tyeszlenko – Schlekmann, Galoha, Culigin / Mozer, Weidemann, Keresztes L. / Tóth Richárd 1, Nagy Krisztián (2), Sági Martin / Ravasz, Viikilä, Molnár B. Edző: Kangyal Balázs
CSÍKSZEREDA: O’CONNOR – Salló 1, Rutkowski / Gese, Ferencz-Csibi / Casaneanu, Láday / Bajkó Cs. – Szkacskov, RÉSZEGH T. 1, Becze T. / LEVIN 1 (1), Péter B., Sofron / Rokaly Sz., Reisz (1), Fodor Cs. / Asuchak, Rokaly N., A. Brown. Edző: Václav Novák
Kapura lövések: 51–42. Emberelőny-kihasználás: 2/0, ill. 3/0. Fegyelmi büntetések: végleges kiállítás (Asuchak). 
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–2 a Csíkszereda javára

 

Legfrissebb hírek

Jégkorong Erste Liga: két-két meccsre tiltották el Szalmát és Mozert

Jégkorong
2025.09.28. 15:41

A Brassó nyerte az Erste Liga erdélyi rangadóját

Jégkorong
2025.09.26. 21:21

Kétgólos hátrányból győzött a BJA a Brassó ellen

Jégkorong
2025.09.21. 20:53

Az UTE simán megverte az előző idény ezüstérmesét, a címvédő is hat gól lőtt az Erste Ligában

Jégkorong
2025.09.19. 20:59

Együttműködik a Budapest Jégkorong Akadémia HC és a Ferencváros

Jégkorong
2025.09.16. 19:12

Kétmeccses eltiltást kapott a DEAC légiósa

Jégkorong
2025.09.16. 16:19

Erste Liga: fölényesen nyert otthon a címvédő Gyergyó

Jégkorong
2025.09.14. 18:53

Erste Liga: öt góllal nyert a címvédő Gyergyó a nyitányon

Jégkorong
2025.09.12. 20:07
Ezek is érdekelhetik