Újra indulhat a BL-ben a Fehérvár jégkorongcsapata

Vágólapra másolva!
2024.02.23. 21:46
Hári János két gólt ütött (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Indulhat a jégkorong Bajnokok Ligája 2024–2025-ös kiírásában a Hydro Fehérvár AV19, miután a második helyen végzett az osztrák liga alapszakaszában. A Volán a záró körben 9–1-re győzött győzött pénteken a sereghajtó Graz otthonában.

 

Az alapszakasz biztos második helyéhez és vele együtt a BL-induláshoz a Fehérvárnak győznie kellett Grazban, de ez nem ígérkezett lehetetlen feladatnak, mivel a sereghajtó a fordulót megelőzően sorozatban tízszer kapott ki, és legutóbb január 14-én tudott győzni. Ugyanakkor november 24-én az osztrák együttes 6–4-re verte a vendég magyar alakulatot.

A fehérváriak azonban nem bízták a véletlenre a BL-indulásukat: már az első harmad után is vezettek, a másodikban pedig hat gólt szerezve eldöntötték a találkozót.

A Volán a sikerével biztosan a második helyen zárja az alapszakaszt, így egyből a rájátszás negyeddöntőjébe jut, és indulhat a BL-ben is, a legrangosabb európai kupasorozatban. A Fehérvár fennállása során egyszer, a 2022–2023-as évadban volt BL-résztvevő azt követően, hogy a nemzetközi szövetség (IIHF) átalakította a BL-rendszerét, és a nemzeti bajnokok nem automatikusan voltak indulók, csak az erős ligák győztesei.

Az osztrák liga negyeddöntőjében az első meccsét március 3-án hazai környezetben vívja majd a Fehérvár, de azt még nem lehet tudni, hogy melyik csapattal. Ez jövő héten a playoff selejtezője (7–10. helyezettek párharcai) után derül ki.

OSZTRÁK HOKILIGA
Graz 99ers (osztrák)–Hydro Fehérvár AV19 1–9 (1–2, 0–6, 0–1)
Graz, 1515 néző. V: Fichtner (osztrák), Smetana (cseh), Muzsik, Váczi D. 
GRAZ: Wieser (Mocher) – Egger, Krainz / Murg, Reiner (1) / Kernberger, Kittinger / Woborsky, Schira – Krastenbergs, Schiechl, Ograjensek / Antonisch, Matijevic 1, Viksten / S. Bauer (1), Hanl, Engelhart. Edző: Johan Pennerborn
FEHÉRVÁR: O. ROY (Horváth Dominik) – Fournier 1, T. Campbell (2) / Stipsicz (1), NILSSON H. (3) / Robertson (1), M. Phillips (1) / Kiss R., Ambrus Cs. – Magosi B. (1), HÁRI J. 2 (4), KURALT 2 / Mihály Ákos 1, Bartalis I. 1, Leavens 1 (1) / Atkinson (1), McGauley 1, Laberge (1) / Ambrus G., Németh K. (1), Terbócs. Edző: Kiss Dávid
Kapura lövések: 18–44. Emberelőny-kihasználás: 1/0, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Johan Pennerborn: – A legszörnyűbb rém­álmomban sem gondoltam volna, hogy így zárul az évadunk. Az elején nem játszottunk rosszul, de nem lőttünk gólokat, ami egyre nagyobb mentális kihívás elé állított minket. Elköszönök a játékosoktól az öltözőben, és sok sikert kívánok a Graznak a jövőben.
Kiss Dávid: – Az első harmad nehéz volt, de számítottak a pontok, tudtuk, el kell végeznünk a munkát, ha másodikok akarunk lenni. Megmutattuk, hogy komolyan gondoljuk. A második és a harmadik harmadban már örömhokit játszottunk. Meglátjuk, kit választhatunk a rájátszásban, izgatottan várjuk a folytatást, szeretnénk minél messzebb jutni.

 MGYHGYHVVL–KGk 
1. Klagenfurt4830369183–104+79102 
2. Fehérvár AV1948292413161–130+3195 
3. Salzburg48247413150–111+3990 
4. Bozen Südtirol4824519147–125+2282 
5. Linz48215814156–122+3481 
6. Villach48225417160–139+2180 
7. Innsbruck48188715139–132+777 
8. Pustertal Wölfe48205518145–139+675 
9. Olimpija Ljubljana48175521150–157–766 
10. Vorarlberg48184323153–157–465 
11. Vienna Capitals4897725114–173–5948 
12. Asiago4885926121–197–7643 
13. Graz486543389–182–9332 
AZ OSZTRÁK HOKILIGA ALAPSZAKASZÁNAK VÉGEREDMÉNYE

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik