Jégkorong: Sosem voltam még ilyen helyzetben a karrierem során – Sebők Balázs

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.02.06. 18:07
null
Sebők Balázs reméli, jó formában érkezett a magyar jégkorong-válogatott az olimpiai előselejtezőjére. Úgy fogalmazott, a DEL-ben legalább jobban megy a góllövés, még ha a csapatával, az Iserlohnnal nincs is túl jó idénye. Hogyan éli meg, hogy a kiesés ellen kell küzdeniük a német elsőosztályban? Hiányzik-e neki Finnország? Mit vár a csütörtökön kezdődő tornától? Többek között ezekről is beszélt az NSO Tv-nek.

„Remélem, jó formában érkeztem a válogatotthoz, bár nyilván nagyon nehéz idényem van, aki kicsit is követi a karrieremet, ezzel tisztában van. Habár úgy fest, a gólszerzés a DEL-ben jobban megy, mint ahogy szokott, ennek örülök. A küzdés megvan az idényben, csak kicsit másképp: sosem voltam még ilyen helyzetben, és nem is terveztem ebbe belecsöppeni. Nyilván nehéz” – mondta Sebők Balázs, aki a nyáron igazolt az Ilves Tamperéből a német első osztály jelenleg utolsó helyén álló Iserlohnhoz.

Videónkban bővebben is beszél arról, hogyan éli meg karrierje jelenlegi, nehezebb szakaszát, hiányzik-e neki Finnország, illetve a válogatott olimpiai előselejtezős ellenfeleit is sorra vesszük vele.

A torna programja
Február 8., csütörtök
15.00: Litvánia–Japán
18.30: Magyarország–Spanyolország 
Február 9., péntek
16.30: Spanyolország–Japán 
20.00: Magyarország–Litvánia 
Február 10., szombat
16.30: Litvánia–Spanyolország 
20.00: Magyarország–Japán

 

Legfrissebb hírek

Mihalik András: Mindenki kihordott egy kisebb szívinfarktust!

Jégkorong
Tegnap, 8:49

Hári János: A dánok és a norvégok szintjét kell elérni

Jégkorong
2025.05.23. 09:04

Már jobban van és költözik a jégkorong-vb-n agyrázkódást szenvedő Ambrus Gergő

Jégkorong
2025.05.22. 14:26

Jégkorong-vb: Jelenleg ez a realitás – Benk András

Jégkorong
2025.05.21. 15:46

„Okosabbak leszünk jövőre, most volt olyan, hogy csak a szívünk vitt előre”

Jégkorong
2025.05.21. 14:54

Bennmaradás, katarzis nélkül – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2025.05.21. 06:38

Nilsson és Hári a benn maradó magyar hokicsapat legjobbja; Marco Rossi megfiatalította a keretet

E-újság
2025.05.20. 23:55

„Rögtön gyomorideg, levert minket a víz” – hokisaink azt hitték: vicc, hogy vezetnek a kazahok

Jégkorong
2025.05.20. 19:25
Ezek is érdekelhetik