Jégkorong: Nagy Gergő nagyon nagy egyénisége a magyar jégkorongnak – Szilassy Zoltán

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.02.17. 10:04
null
A hét elején két fontos hír is napvilágot látott a magyar férfi jégkorong-válogatottal kapcsolatban: egyrészt mégis részt vehet a csapat az olimpiai selejtező elitkörében, másrészt Nagy Gergő bejelentette, hogy nem lép többet jégre a nemzeti csapatban. Ezekről beszélgettünk Szilassy Zoltánnal, a válogatott másodedzőjével.

„Nagy Gergő csapatkapitányunk volt hosszú ideig, nagyon nagy egyénisége a magyar jégkorongnak. Sajnálom, hogy eljött ez az idő, mindig tisztelettel fogadom az ilyen döntést, mert a játékosnak van jó értelemben vett egója, büszkesége, és a magyar válogatottban mindig óriási dolog jégkorongozni. Nagyon nehéz lehetett meghoznia azt a döntést, hogy visszavonul a címeres meztől. Én csak nagybetűvel mindent köszönök neki, amit a magyar válogatottért tett, és remélem, klubszinten még hosszú ideig látjuk őt” – mondta Szilassy Zoltán, aki hét éve dolgozik másodedzőként a nemzeti csapatunk mellett.

Mint ismert, Nagy Gergő egy nappal az után jelentette be visszavonulását közösségi oldalán, hogy a magyar válogatott nem jutott tovább a Budapesten rendezett olimpiai előselejtezős csoportjából. Csakhogy az IIHF nem adott helyet annak, hogy Fehéroroszország bekapcsolódjon a következő selejtezős körbe, így a magyar csapat utazhat Pozsonyba, hogy a házigazda Szlovákia mellett Kazahsztán és Ausztria ellen lépjen jégre. Erről az örömteli hírről is megkérdeztük Szilassyt. 

 

Legfrissebb hírek

Jégkorong NEK: a magyar válogatott legyőzte a házigazda franciákat

Jégkorong
2025.11.08. 22:10

Kikapott Dániától a férfi jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.11.07. 18:30

Vereséggel kezdte a magyar válogatott a Nemzetek Európai Kupáját

Jégkorong
2025.11.06. 18:20

Remek tesztlehetőség a férfiválogatottnak a NEK

Jégkorong
2025.11.06. 07:17

Erős válogatott keret állt össze a Nemzetek Kupájára

Jégkorong
2025.10.28. 09:43

Jégkorong KK: a Gyergyó szeretne otthonában továbbjutni

Jégkorong
2025.10.13. 17:34

Az új sorozatból mindenképpen profitálhat a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.10.10. 10:04

A magyar férfi jégkorong-válogatott benevezett a Nemzetek Európai Kupájába

Jégkorong
2025.10.03. 18:21
Ezek is érdekelhetik