Garát-Gasparics Fanni történelmi gólt szerzett az Egyesült Államokban

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.02.29. 07:05
Garát-Gasparics Fanni emberhátrányban duplázta meg csapata előnyét (Fotó: Getty Images, archív)
Garát-Gasparics Fanni révén megszületett az észak-amerikai női profi jégkorongliga (PWHL) történelmének első magyar gólja: az Ottawa csatára emberhátrányban volt eredményes a vendég New York elleni 4–2-es siker alkalmával szerdán.

A kanadai együttes a meccs derekán létszámhátrányba került. Egy ellentámadásnál a válogatott játékos első lövését még védte a New York-i kapus, a kipattanót azonban gólra váltotta, ezzel lett 2–0 az állás.

GARÁT-GASPARICS FANNI TÖRTÉNELMI GÓLJA

„Szerettem volna történelmet írni, megszerezni itteni első gólomat, és ez végre sikerült is. Keményen kell és kellett dolgozni ahhoz, hogy ebbe a ligába bekerülhessünk. Minden nap, minden mérkőzésen, minden edzésen meg kell harcolni ahhoz, hogy egyáltalán a meccskeretbe kerüljünk, és ott aztán azért küzdeni, hogy több és több jégidőt kapjunk. Szerencsére emberhátrányban is számítanak rám, és ilyen gólt lőttem” – mondta az MTI-nek Garát-Gasparics Fanni, akinek ez volt a 13. találkozója a nyáron alapított PWHL-ben és az első magyar pont is egyben.

Hozzátette: emlékbe eltehette azt a korongot, amelyet az ellenfél kapujába lőtt. Jó érzés volt az is a számára, hogy az ő emberhátrányos góljával kiegészült az Ottawa, ugyanis a speciális PWHL-szabályok miatt az emberhátrányba betaláló csapat kiállított játékosa visszatérhet a büntetőpadról.

Hangsúlyozta: pályafutása során sosem volt még olyan, hogy 12 mérkőzésen át ne tudott volna pontot szerezni. Most ez is megtörtént, de ő vállalta, hogy a világ legerősebb bajnokságában próbálkozik, itt akar játszani, hisz az elvégzett kemény munkában, és most ez is meghozta a gyümölcsét.

„Örülök annak is, hogy ezt a történelmi első gólt hazai pályán lőttem, ráadásul magyar szurkolók is voltak a lelátón sok magyar zászlóval. Nem fogom elfelejteni ezt az estét!” – fogalmazott Garát-Gasparics.

A New York magyar válogatott játékosa, a honosított Baker Taylor ugyancsak 13 meccsen lépett jégre, de neki még nincs sem gólja, sem gólpassza.

A hatcsapatos ligában a sikerrel az Ottawa feljött az 5. helyre, és megelőzte a vele azonos pontszámú New Yorkot.

 

Legfrissebb hírek

Ez az év kihagyott helyzete az NB I-ben? Íme, Colley ziccere! – VIDEÓ

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:20

Szuhodovszki bombájával került még nehezebb helyzetbe a Fehérvár – videó

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 18:11

Magyarország rendezi a 2026-os női divízió 1/A jégkorong-világbajnokságot – hivatalos

Jégkorong
2025.05.23. 14:58

Sportszerűségből jeles: a kapus sérülését látva nem rúgta be a ziccert az Eb-győztes csatár – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 14:43

Külföldre igazolt a bajnoki döntő hőse a női ob I győztesétől

Jégkorong
2025.05.17. 20:47

Videó: tizenegyesekkel megnyerte a Mol Magyar Kupát a Paks

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 22:06

Videó: Tóth Barna távoli lövésére a csereként beálló Lenny Joseph a 93. percben válaszolt a Mol Magyar Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 21:01

Mourinho a csapatösszeállításról: Feldobok 25 érmét, és…

Minden más foci
2025.05.13. 19:24
Ezek is érdekelhetik