Erste Liga: hosszabbított az edzőpáros Debrecenben

Vágólapra másolva!
2024.02.22. 18:35
Hosszabbított a Vaszjunyin Artyom (jobbra), Berta Ákos edzőpáros (Fotó: DEAC)
A következő idényben is Vaszjunyin Artyom vezetőedző és segítője, Berta Ákos irányítja az Erste Ligában szereplő DEAC jégkorongcsapatát.

A debreceni klub csütörtökön a honlapján emlékeztetett rá, hogy a kispadot tavaly nyáron vette át a kettős, majd rögtön szinte egy új keretet kellett kialakítania, mivel többen távoztak és jelentős volt az érkezők száma is. Az oldal felidézte, hogy a bajnokságban kezdetben nem alakult minden a terveknek megfelelően, ugyanakkor voltak szép eredményei a csapatnak, amely többek között legyőzte a címvédő Gyergyót, a magyar bajnok Ferencvárost és a többszörös Erste Liga-győztes Csíkszeredát is. Az alapszakasz előrehaladtával egyre jobb eredmények születtek, a legutóbbi öt meccsből négyszer győztesen hagyta el a pályát a fekete-fehér együttes.

Az alapvető célkitűzést teljesítve a DEAC jégkorongcsapata már biztosította a helyét a rájátszásban, ahol a tabella éllovasával kell majd nehéznek ígérkező párharcot vívnia az elődöntőbe jutásért.

 

Legfrissebb hírek

Erste Liga: ismét Dave MacQueen lett a Brassó vezetőedzője – hivatalos

Jégkorong
2025.02.27. 20:21

Jégkorong ob I: egymeccses eltiltást kapott a válogatott csatár

Jégkorong
2025.02.27. 13:46

Három klub ad játékost az alapszakasz álomcsapatába

Jégkorong
2025.02.25. 19:18

Jégkorong: véget ért az idény az FTC amerikai klasszisa számára

Jégkorong
2025.02.25. 11:11

Megvannak a jégkorong ob I döntőjének időpontjai

Jégkorong
2025.02.20. 16:02

Hátrányban volt, de győzött, és megnyerte az alapszakaszt a BJAHC

Jégkorong
2025.02.12. 21:28

Erste Liga: megvan a Brassó új vezetőedzője

Jégkorong
2025.02.12. 14:56

A Gyergyó nyert, de a BJA még előzhet az élen, a Fradi a hajrában kapott ki a DEAC-tól

Jégkorong
2025.02.11. 21:27
Ezek is érdekelhetik