A Fehérvár AV19 a jégkorong Magyar Kupa első döntőse

K-SZ. B.K-SZ. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.27. 16:41
A Fehérvár AV19 6–1-es sikerrel jutott MK-döntőbe (Fotó: Erste Liga)
A jégkorong Magyar Kupa Vasas Jégcentrumban zajló négyes döntőjének első elődöntőjében a Fehérvár AV19 6–1-es sikert ért el a Dunaújvárosi Acélbikák ellen, így bejutott a vasárnap esti fináléba.

 

Több mint hét éve, 2016-ban mérkőzött meg legutóbb a Dunaújvárosi Acélbikák és a Hydro Fehérvár AV19 tétmeccsen. A sorozat ugyanaz volt, mint szombaton, a Magyar Kupában találkoztak a felek, az erőviszonyok viszont sokat változtak azóta. A párharc egyértelmű esélyese a Volán volt, mert erősebb bajnokságban és jobban is szerepel, mint a DAB.

Ennek megfelelően kezdődött a mérkőzés, négy perc sem kellett az első gólhoz, Daniel Leavens ugrott ki középen, és magabiztosan lőtt a kapuba. Nem sokkal később Nilsson Henrik is betalált távolról, és sokáig saját kapujára is veszélyesebb volt a Fehérvár, mint ellenfele, egy alkalommal ugyanis egy védő ütközött Horváth Dominikkal, akinek a találkozástól lerepült a sisakja. A Dunaújváros viszont tett róla, hogy ellenfele ne teljes nyugalommal korcsolyázhasson az öltözőbe, szép elzárás és védelmi hiba után Santeri Silanpää szépített.

A középső harmadban két gyors góllal nyomatékosította a Volán, győzni jött a Vasas Jégcentrumba. Hiába volt esélye a DAB-nak emberelőnyben felzárkóznia, a lényegi kérdések már eldőltek, mikor a második dudaszó felharsant. A harmadik játékrészben még egyet ütött a Fehérvár, 6–1-re nyert, és döntőbe jutott.

Hári János, a Fehérvár csapatkapitánya: „Nagyon gyengén kezdtünk, amit magyarázhat, hogy új sorokkal álltunk ki, és hiányzóink is voltak, de utána szépen belejöttünk, könnyedén ment a játék. Bár az elmúlt négy alkalommal nem jött ki a lépés, mindig nyerni érkezünk a Magyar Kupára, ha valaki másképp gondolja, nyilván nem ismeri a csapatunkat. Nem sportolnánk, ha nem a győzelem lenne a célunk.”

Nemes Benjámin, a DAB csatára: „Tudtuk, hogy nehéz mérkőzésre számíthatunk, hiszen a Fehérvár erősebb bajnokságban játszik, ráadásul a második helyen áll. Megtettünk minden tőlünk telhetőt, ennyire volt elég. A bronzmérkőzésre mindenképpen javulnunk kell a ketrec előtti tisztogatásban, két távoli gólt kaptunk amiatt, hogy a kapusunk nem látott semmit a lövésből.”

JÉGKORONG
FÉRFI MAGYAR KUPA, NÉGYES DÖNTŐ, ELŐDÖNTŐ
Fehérvár AV19–Dunaújvárosi Acélbikák 6–1 (2–1, 3–0, 1–0)
Vasas Jégcentrum, 707 néző. V: Juhász G., Rencz, Vincze D., Sábián
FEHÉRVÁR: Horváth Dominik – Robertson, T. Campbell (1) / M. Phillips, Stipsicz / Fournier 1, Kiss R. (1) / Nilsson H. 1, Vokla – Magosi B., Hári J. (1), Kuralt / LEAVENS 2 (2), McGauley (2), TERBÓCS 1 (2) / Mihály Ákos 1, Atkinson, Laberge (1) / Ambrus G., Németh K., Ambrus Cs. Edző: Kiss Dávid
DAB: Tóth B. (KOVÁCS D.) – Blomberg, Maarnela / Svars, Sziszak / Ahonan, Varga A. / Belicenka, Pinczés O. – Savolainen, Nemes, Somogyi B. / Dostálek, Lorraine, Szalma / Ödman Hadzinikolic, Koskinen, SILLANPÄÄ 1 / Szabó Cs., Károly, Léránt. Edző: Niko Eronen
Kapura lövések: 40–14. Emberelőny-kihasználás: 6/0, ill. 6/0
MESTERMÉRLEG
Kiss Dávid: – Megtettük, amiért idejöttünk, bejutottunk a döntőbe. A második harmadban látszott valami abból, ahogyan jégkorongozni tudunk, gyorsan korcsolyáztunk. Sok más értékelhetőt nem tudok felhozni. Az első harmadban pontatlanok és lassúak voltunk, ismerkedtünk a DAB játékával, és inkább mi vettük fel a ritmusukat, mintsem a sajátunkat diktáltuk volna. A harmadik harmadot széttördelte a sok kiállítás, nem lehetett elkapni a tempót. A lényeg, hogy nyertünk.
Niko Eronen: – Az első húsz percben mindkét együttes csak tapogatózott, a második játékrészben aztán sebességet váltott a Fehérvár, gyakorlatilag le is zárta a találkozót. Bíznunk kell magunkban, erősebb akarattal jégre lépnünk, nagyobb áldozatokat hozni a pályán.

KÉSŐBB
17.50: BJA HC–FTC-Telekom (Tv: M4 Sport+)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik