Milánó 2026: az oroszok olimpiai indulásáról márciusig döntenek

Vágólapra másolva!
2023.11.01. 12:26
null
Fotó: Getty Images
Az orosz férfi jégkorong-válogatott olimpiai részvételének ügyében legkésőbb 2024 márciusáig döntenek – jelentette ki a sportági világszövetség (IIHF) elnöke, Luc Tardif az orosz állami hírügynökségnek nyilatkozva.

 

Az IIHF hétfőn felvette Oroszország és az ukrajnai háborúban Moszkvát támogató Fehéroroszország nemzeti együttesét is a 2026-os téli ötkarikás játékok csoportkörének résztvevői közé.

„Jövő év márciusáig kiderül, ott lehet-e az orosz válogatott az olimpián, minden az IIHF következő döntésén múlik” – mondta Luc Tardif.

Ha beengedik őket az olaszországi tornára, az oroszok a C-csoportban játszanak az Egyesült Államok csapatával és két további együttessel, amelyet a kvalifikáció eredménye alapján határoznak meg.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) márciusban azt ajánlotta a sportági világszövetségeknek, hogy az orosz sportolókat bizonyos feltételek mellett egyénileg, semleges színekben engedjék újból versenyezni, viszont kifejezetten a tilalom mellett foglalt állást, hogy csapatsportokban bármilyen státuszban is versenyezhessenek.

A 2026-os milánói és Cortina d'Ampezzó-i olimpiai játékokat február 6. és 22. között rendezik.

Legfrissebb hírek

Sebők Balázs visszatér a finn jégkorongligába

Jégkorong
Tegnap, 16:45

Jégkorong: magyar válogatott kapus érkezését jelentette be az FTC – hivatalos

Jégkorong
Tegnap, 11:45

Milánó 2026: a MOB elfogadta a sportági előrejelzéseket

Téli sportok
2025.05.05. 17:22

Erdély Csanád: Mindenki sikeréhes, tele tudásvággyal

Jégkorong
2025.05.04. 10:25

Hét év után visszatér az olimpiai bronzérmes jégtáncos páros

Téli sportok
2025.05.01. 17:30

Majoross Gergely: Tovább kell vinnünk a saját játékunkat

Jégkorong
2025.04.30. 14:19

Erste Liga: új edzőpáros a Dunaújvárosi Acélbikáknál

Jégkorong
2025.04.23. 20:21

Változások a magyar férfi jégkorong-válogatott vb-re készülő keretében

Jégkorong
2025.04.23. 20:16
Ezek is érdekelhetik