![](https://cdn.nemzetisport.hu/2025/02/ZKqxl6SvgwXPD29QAlTHdv1DaUqXCUS_16WpZRpE-X8/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgzNTFlMWE1NWMxOTRjNmQ5YTdiNTgwMzQ2NzliZmY3.webp)
Tavaly 5–3-as összesítéssel az UTE jutott a legjobb négy közé.
A másik párban – a csütörtöki sorsolás eredményeként – a Dunaújváros és a Budapest JA U21-es csapata játszik a Final Fourba kerülésért.
A mérkőzések tervezett időpontja december 5. vagy 6., valamint január 16., de ettől – mint arról a szövetség honlapja beszámol – a csapatok megállapodása alapján el lehet térni.
A Hydro Fehérvár AV19 és a címvédő BJAHC automatikusan tagja a négyes döntőnek, melynek mérkőzéseit január 27-én és 28-án rendezik.
Minden eddiginél több, tizenhat csapat nevezett a Magyar Kupa 2023–2024-es kiírásába. A klubokat az előző évadbeli kupaeredmények, valamint a bajnoki sorozatokban elért helyezések alapján emelték ki, ettől függött, mikor kapcsolódnak be a küzdelmekbe. Az első fordulóban hat együttes – két akadémiai, valamint négy másodosztályú (Andersen-ligás) csapat – vett részt. A második fordulóban csatlakozott a DVTK Jegesmedvék, a FEHA19, a MAC Ikonok és az Újpesti Jégkorong Akadémia. A harmadik fordulóban a négy továbbjutó mellett ott volt a DEAC, a Dunaújváros, az FTC-Telekom és az UTE.