Jégkorong: fokozatosan fejlődött a magyar válogatott

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.13. 10:07
null
Nagy Krisztián szerint a védekezés volt a kulcsa a szlovénok elleni győzelemnek (Fotó: Dömötör Csaba)
Bemutatkozott az új szövetségi kapitány, néhány fiatal játékos megmutatta az oroszlánkörmeit, hasznos volt a Sárközy Tamás-emléktorna, amelyen a magyar jégkorong-válogatott három mérkőzéséből egyet nyert meg.

 

 

A legfontosabb az ilyen felkészülési tornákon, hogy a szövetségi kapitány megtalálja azokat a játékosokat, akikkel a tavaszi világbajnokságon sikeres lehet. A frissen kinevezett szakmai vezetőnek, Donald MacAdamnek volt is lehetősége a kísérletezésre a Tüskecsarnokban, mivel a válogatott meghatározó tagjai közül többen is távol maradtak – így természetesen nem derülhetett ki, hogy legerősebb összeállításában mire lett volna képes nemzeti csapatunk az ukránok és az olaszok elleni vesztes, illetve a szlovénok elleni győztes csatában. Utóbbi meccset 4–3-ra sikerült megnyerni szombaton, így jó szájízzel zárhatták Nagy Krisztiánék a tornát.

„Jó mérkőzés volt, az elején nagyon keményen kezdtünk, sikerült is az első harmadban három gólt szerezni, aztán értelemszerűen nyomást helyezett ránk az ellenfél  – értékelt a BJAHC centere. – Szerencsére amikor voltak gyengébb pillanataink – beragadtunk a harmadban, vagy rosszul hoztuk ki a korongot –, nagyon odafigyeltünk a védekezésre, igyekeztünk blokkolni a lövéseket, és nem hagytunk sok esélyt a szlovénoknak. Minél magasabb szintre jutunk, annál fontosabb, hogy minden egyes csere után azonnal váltani tudjon az ember, azaz ha gólt lövünk, a pályára feljövők tiszta fejjel kezdjenek, mintha mi sem történt volna – és ugyanígy történjen a kapott gól után is.”

Nagy Krisztián úgy érzi, egész héten javuló tendenciát mutatott a válogatott játéka. Bár kevés volt az idő a közös készülésre és az összes taktikai elem átvételére, sok mindent megbeszélt a társaság, és a kerettagok elegendő tapasztalattal rendelkeznek, hogy csak a helyére kelljen tenni a változtatásokat.

Ezzel a Fehérvár védője, Vokla Roland is egyetértett, ő is úgy érezte, fokozatosan előrelépett a csapat.

„A szakmai stáb felhívta a figyelmünket az első két vesztes mérkőzésen elkövetett hibákra – kezdte Vokla Roland. – A szlovénok elleni meccsen láttuk, hogy még többen vannak a lelátón, így jobban felszívtuk magunkat, sikerrel akartuk lezárni a tornát. Jó volt az egész hét, élveztem, fokozatosan javultunk. Az első, ukránok elleni meccs nem volt jó, az olaszok ellen előreléptünk, de még nem sikerült nyerni, aztán a szlovénokat már legyűrtük.”

Legfrissebb hírek

Mihalik András: Mindenki kihordott egy kisebb szívinfarktust!

Jégkorong
14 órája

Hári János: A dánok és a norvégok szintjét kell elérni

Jégkorong
2025.05.23. 09:04

Már jobban van és költözik a jégkorong-vb-n agyrázkódást szenvedő Ambrus Gergő

Jégkorong
2025.05.22. 14:26

Jégkorong-vb: Jelenleg ez a realitás – Benk András

Jégkorong
2025.05.21. 15:46

„Okosabbak leszünk jövőre, most volt olyan, hogy csak a szívünk vitt előre”

Jégkorong
2025.05.21. 14:54

Bennmaradás, katarzis nélkül – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2025.05.21. 06:38

Nilsson és Hári a benn maradó magyar hokicsapat legjobbja; Marco Rossi megfiatalította a keretet

E-újság
2025.05.20. 23:55

„Rögtön gyomorideg, levert minket a víz” – hokisaink azt hitték: vicc, hogy vezetnek a kazahok

Jégkorong
2025.05.20. 19:25
Ezek is érdekelhetik