Erste Liga: a Csíkszereda közleményben reagált Kevin Constantine ügyére

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.21. 15:37
null
Constantine (Fotó: Árvai Károly, archív)
A kanadai top junior-jégkorongbajnokság egyik tagszervezetében, a Nyugati Hoki Ligában (WHL) „diszkriminatív jellegű becsmérlő megjegyzések” miatt eltiltott volt magyar szövetségi kapitány, Kevin Constantine ügyében jelenlegi klubja, a Csíkszereda hivatalos közleményt adott ki.

 

A kanadai eltiltás után a napokban a Magyar Jégkorongszövetség (MJSZ) fegyelmi eljárást kezdeményezett Kevin Constantine ügyében, hiszen a székely klub vasárnap úgy fogadta a címvédő Gyergyói HK-t, hogy Kevin Constantine-t annak ellenére jelölte a mérkőzésre hivatalos személynek, hogy az amerikai edzőt a tengerentúlon eltiltották, így hivatalosan 2025-ig még csak nem is kérvényezheti, hogy ismételten munkába álljon.

A csíkszeredai csapat a közleményében kijelenti, a klub eddig is, ezután is az érvényes szabályok szerint járt és jár el, jogkövető magatartást tanúsított és tanúsít még akkor is, ha a szabályokat menet közben megváltoztatják, valamint azt is tisztázza, hogy jelen esetben nincs másról szó, mint véleménykülönbségről.

Továbbá a klub elárulja, nincs tudomásában, hogy Constantine jogvitában állna a szövetséggel, vagy hogy a hazai vagy nemzetközi szabályok szerint fegyelmi eljárás alá vont, illetve fegyelmi határozattal eltiltott személy lenne. Ennek ellenére kimondja, hogy az ellene indított fegyelmi eljárást figyelembe veszi, de bízik a bizonyítékaiban és hisz benne, hogy meg fogja védeni az igazát.

Legfrissebb hírek

A Csíkszereda és a Sepsi alacsonyabb osztályú ellenfelet kapott a Román Kupában

Minden más foci
22 órája

Erste Liga: Mindig motivált a bátyám – Mihalik Gergő

Jégkorong
2025.08.16. 12:25

Kangyal Balázs: Ez a Fradi már csak nevében az a Fradi, mint jó néhány éve volt

Jégkorong
2025.08.15. 15:28

Erste Liga: a Fradiból hozott gólerős csatárt a magyar bajnokcsapat

Jégkorong
2025.08.08. 19:53

Erste Liga: izgatottan készül második miskolci évadára vezetőedzőként Láda Balázs

Jégkorong
2025.08.08. 10:17

Erste Liga: távozott Újpestről az előző idény felfedezettje

Jégkorong
2025.08.04. 12:42

A Fradi magyar játékosa elutazott orvosi vizsgálatra leendő csapatához

Labdarúgó NB I
2025.08.04. 09:53

Elveszítette az újoncrangadót a Csíkszereda, maradt az utolsó helyen

Minden más foci
2025.08.02. 19:34
Ezek is érdekelhetik