Osztrák hokiliga: otthon szenvedett vereséget a Fehérvár

Patai GergelyPatai Gergely
Vágólapra másolva!
2023.10.27. 21:53
null
Stipsicz Bence szerezte a fehérváriak egyetlen gólját (Fotó: Dömötör Csaba)
A Hydro Fehérvár AV19 házigazdaként 2–1-re kikapott az olasz HC Bolzanótól az osztrák jégkorongliga (ICEHL) alapszakaszának pénteki játéknapján.

SZINTE LEHETETLEN KÜLDETÉS volt parkolóhelyet találni péntek este az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok közelében. Azt már megszokhattuk, hogy Székesfehérváron minden meccsnap egyben ünnepnap is, ám az olasz Bolzano elleni összecsapást a megszokottnál is nagyobb várakozás övezte – nem véletlenül, a Volán ugyanis sorozatban öt győzelem után lépett jégre. A főlelátó már negyedórával a korongbedobás előtt csordultig megtelt, eközben odakint még folyamatosan érkeztek a szurkolók, a lángosos bódéban pedig egy pillanatig sem unatkoztak.

Nem unatkozott a Bolzano kapusa, Niklas Svedberg sem, akinek rögtön az első hazai támadás végén nagyot kellett védenie, és a folytatásban is többet járt a korong az olaszok harmadában – erre öt perc elteltével a vendégek kerültek előnybe. Pontatlan átadások és technikai hibák egyaránt becsúsztak fehérvári oldalon, de az akaratra ezúttal sem lehetett panasz, a második harmadban a dobosok és a játékosok is ritmust váltottak.

Hamar meglett az eredménye a gyorsabb hokinak, Stipsicz Bence szinte a kék vonalról egyenlített, és bár a Bolzano játéka sem volt veszélytelen, amikor kellett, Horváth Dominik résen volt. Ahogy peregtek a percek, úgy váltak egyre gyakoribbá a törött ütők a jégen, és a nagy fizikai csatát jobban bírták a keménykötésű olaszok, akik Daniel Mantenuto második góljával ismét vezetést szereztek.

„Ha beállnál, talán győznénk” – mondta az egyik szurkoló a Fehérvár kabalafigurájának, de az ördög nem segíthetett, Kiss Dávid csapata pedig hiába támadott emberelőnyben mindent egy lapra feltéve, 2–1-es vereséget szenvedett a Bolzanótól.


OSZTRÁK HOKILIGA
Hydro Fehérvár AV19–HC Bolzano (olasz) 1–2
(0–1, 1–0, 0–1)
Székesfehérvár, 2728 néző. V: Piragic (horvát), Zrnic, Miklic (szlovénok), Muzsik.
FEHÉRVÁR: HORVÁTH D. – T. Campbell, Fournier / Nilsson H., Atkinson / Phillips, STIPSICZ 1 / Vokla, Kiss R. – Leavens, McGauley, Terbócs / Laberge, Bartalis I., Leclerc / KURALT (1), Hári J. (1), Magosi B. / Mihály Ákos, Németh K., Vértes. Edző: Kiss Dávid
BOLZANO: SVEDBERG – Parlett, Miglioranzi / Di Perna, Teves / Vandane, Valentine / Pietroniro – Halmo, McClure, Gazley / Sikura, Ford, THOMAS / MICELI (2), MANTENUTO 2, Frigo (1) / Frank, Alberga, Brunner. Edző: Glen Hanlon
Kapura lövések: 26–26. Emberelőny-kihasználás: 1/0, ill. –
MESTERMÉRLEG
Kiss Dávid:
– Voltak jobb és rosszabb periódusaink is, mindkét csapat előtt sok lehetőség adódott a gólszerzésre. A harmadik harmadban üldöztük a Bolzanót, mindent megtettek a srácok, hogy egyenlítsünk, sajnálom, hogy nem sikerült.
Glen Hanlon: – Ragyogó hangulatú, de nagyon nehéz mérkőzés volt, alaposan meg kellett küzdenünk a három pontért. Jól kezdtünk, a folytatásban pedig a kapusunk remekelt, fontos győzelmet arattunk.

AZ ÁLLÁS
1. Salzburg 14 9 2 2 1 48–28 +20 33
2. Fehérvár AV19 15 10 1 4 54–38 +16 32
3. Villach 15 9 2 1 3 53–39 +14 32
4. Klagenfurt 15 8 2 5 54–39 +15 28
5. Linz 16 7 2 3 4 53–38 +15 28
6. Pustertal Wölfe 15 8 1 1 5 50–36 +14 27
7. Innsbruck 13 6 2 2 3 38–33 +5 24
8. Vorarlberg 15 6 9 50–53 –3 18
9. Bolzano 15 4 2 9 34–44 –10 16
10. Olimpija Ljubljana 15 4 1 2 8 35–46 –11 16
11. Asiago 14 4 2 8 26–44 –18 14
12. Vienna Capitals 14 2 2 1 9 34–56 –22 11
13. Graz 14 1 3 10 19–54 –35 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik