Milánó 2026: két kvalifikációs tornát kellene sikerrel venniük a férfi hokisoknak

Vágólapra másolva!
2023.10.31. 18:47
null
Két selejtező kört kellene sikeresen teljesíteni a válogatottnak (Fotó: Dömötör Csaba)
A magyar férfi jégkorong-válogatottnak két selejtezőkört kellene sikerrel teljesítenie ahhoz, hogy részt vehessen a Milánóban és Cortina d'Ampezzóban sorra kerülő 2026-os téli olimpián.

A nemzetközi sportági szövetség (IIHF) kedden véglegesítette a kvalifikáció menetrendjét. Ebből kiderül, hogy az első fordulót törölte, míg a másodikban három – izlandi, hollandiai és szerbiai – csoportból egy-egy csapat jut tovább december közepén. Ezek közül a világranglistán leggyengébb kerül majd a harmadik körben a magyar érdekeltségű kvartettbe, amelynek mérkőzéseit – az IIHF közlése szerint – Székesfehérváron bonyolítják majd le.

A második körből érkező csapat mellett a magyarok a litvánokkal és a japánokkal mérkőznek meg február 8. és 11. között. Ebben a szakaszban is három csoportban zajlanak a küzdelmek, és a három első helyezett kerül az utolsó fordulóba, ahol a D csoportban Szlovákia, Fehéroroszország és Kazahsztán, az E-ben Lettország, Franciaország és Ausztria, az F-ben pedig Dánia, Norvégia és Szlovénia van már ott. Ebben a körben 2024 augusztus végén, szeptember elején lesznek a mérkőzések, és a győztesek csatlakozhatnak az olimpia mezőnyéhez.

A játékokon az A csoport már teljes Kanadával, Svédországgal, Svájccal és a rendező Olaszországgal. A B-ben egy hely kiadó Finnország, Németország és Csehország mellett, míg a C-ben kettő hely üres, itt Oroszország és az Egyesült Államok szerepel jelenleg. Az IIHF ugyanakkor jelzi, hogy változhat a beosztás és a továbbjutás rendje, amennyiben Oroszország és Fehéroroszország nem vehet részt a játékokon.

A magyar válogatott legutóbb 1964-ben, az innsbrucki olimpián volt ott.

Legfrissebb hírek

Nyakunkon az Erste Liga, összegyűltek a csapatok képviselői

Jégkorong
2025.09.09. 16:35

A MOB főtitkára szerint 14 magyar indulása várható a téli olimpián

Téli sportok
2025.09.09. 09:57

A munkálatok a tervezett ütemben haladnak a milánói téli olimpiára

Téli sportok
2025.09.01. 10:35

Az orosz és fehérorosz biatlonosok nem indulhatnak a téli olimpián

Téli sportok
2025.08.31. 10:38

Elkészült a férfi jégkorong-válogatott világbajnoki programja

Jégkorong
2025.08.19. 14:39

Erste Liga: kialakult a bajnoki ezüstérmes DEAC kerete

Jégkorong
2025.07.29. 11:29

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
2025.07.28. 19:53

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
2025.07.28. 10:02
Ezek is érdekelhetik