Jégkorong: az NHL-ből öt szakember segíti az óbudai továbbképzést

Vágólapra másolva!
2023.07.05. 16:37
Mások mellett az észak-amerikai profiligában (NHL) dolgozó szakemberek is részt vesznek a jégkorong-játékvezetők szerdától szombatig tartó óbudai fejlesztő táborában, a Summer Exposure Combine-on.

A magyar szövetség (MJSZ) szerdai tájékoztatása szerint az óbudai Jégcsarnokban a tengerentúli csúcsligából öt szakember segíti a továbbképzést: Stephen Walkom, az NHL-es játékvezetők igazgatója, egyben a liga alelnöke, továbbá Al Kimmel, Mike Leggo, Tom Masters és Dave Smith. Ők összesen többezer mérkőzést vezettek a világ legerősebb bajnokságában. A vendégek között lesz a KHL-ben négyszer az év legjobbjának választott Eduard Odins, és több játékvezető-igazgató is érkezik megfigyelőként.

„Számunkra hihetetlenül fontos, hogy a játékvezetők minősége a lehető legjobb legyen, hiszen a mérkőzéseket nem lehetne megtartani nélkülük. Rengeteg támogató állt mellénk, akik szintén hisznek abban, hogy a magas szintű versenyek nem jöhetnek létre kiváló játékvezetők nélkül. Kiemelt szerepe van a Magyar Jégkorong Szövetségnek is abban, hogy a tábor megvalósulhatott” – mondta Gebei Péter, az MJSZ játékvezetői osztályvezetője. Hozzátette, a meghirdetett helyek gyorsan beteltek és összesen tizenöt ország bírói jelentkeztek a táborba.

A közlemény kitért rá, hogy a tábor egyaránt kínál elméleti és gyakorlati képzést.

„A játékvezetőknek lehetőségük nyílik a játékszabályok mélyebb megértésére, a döntéshozatal gyakorlására, valamint új technikák elsajátítására.”

„A tábor nemcsak a játékvezetők fejlődését szolgálja, hanem lehetőséget teremt arra is, hogy tapasztalatot cseréljenek, ötleteket osszanak meg a sportág fejlesztése érdekében. A jégkorong nemcsak a játékosokról és a csapatokról szól, hanem a játékvezetőkről is. Ők is kulcsszereplői a játéknak, és elengedhetetlenek ahhoz, hogy a játék zökkenőmentesen, fair és szórakoztató módon folyjon. Az ilyen jellegű események mérföldkövet jelentenek a játékvezetők képzése és fejlesztése szempontjából, emellett erősítik a játékvezetői közösségét is” – mondta Gebei Péter.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Jaromír Jágr 53 évesen is folytathatja

Jégkorong
2025.06.15. 12:13

NHL: Edmontonban nyert, egy meccsre a címvédéstől a Florida Panthers – videók

Amerikai sportok
2025.06.15. 08:11

Háromgólos hátrányból hosszabbítás után győzve egyenlített az Edmonton – videók

Amerikai sportok
2025.06.13. 07:00

Ezúttal nem volt mese, a Florida nagyon megverte az Edmontont az NHL-döntő harmadik meccsén

Amerikai sportok
2025.06.10. 07:32

Kétszeri hosszabbítás után egyenlített a Florida az NHL döntőjében – videó

Amerikai sportok
2025.06.07. 07:24

Marco Sturm az első német vezetőedző az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.06.06. 15:53

Hét gól, ráadás és dráma – az Oilers sikerével rajtolt az idei Stanley-kupa-döntő

Amerikai sportok
2025.06.05. 07:21

NHL: a Dallas kiejtésével megint bejutott a nagydöntőbe az Edmonton

Amerikai sportok
2025.05.30. 08:07
Ezek is érdekelhetik