Erste Liga: több újdonsággal szeptember 29-én kezdődik az idény

Vágólapra másolva!
2023.07.28. 11:23
Több újdonsággal szeptember 29-én kezdődik a jégkorong Erste Liga 2023–2024-es idénye.

Az alapszakasz az eddigieknél hosszabb lesz: a két oda-vissza kör, vagyis 36 forduló után a csapatokat a helyezések alapján két csoportra osztják, ahol még egyszer játszanak a csoportbeli ellenfelekkel hazai pályán és idegenben. Ez további nyolc mérkőzést jelent, ami szintén az alapszakasz része, és az itt elért eredmények beleszámítanak a tabellába.

A két csoportot a nemzetközi szövetség világbajnoki csoportbesorolásánál alkalmazott elv szerint alakítják ki: az egyik ötösbe kerül az 1., a 4., az 5., a 8. és 9. helyezett, míg a másikba a 2., a 3., a 6., a 7. és a 10. Az alapszakasz így 44 fordulóból áll majd.

A rájátszás-kvalifikáció megszűnik, vagyis az utolsó két helyezettnek véget ér az idény az alapszakasz befejeztével. Újdonság az is, hogy a negyeddöntő párosítása nem választás alapján alakul ki, hanem a helyezések szerint: az első a nyolcadikkal, a második a hetedikkel, a harmadik a hatodikkal, a negyedik pedig az ötödikkel játszik a továbbjutásért. A folytatásban is az alapszakaszban elért helyezések számítanak, mindig az állva maradt legmagasabban rangsorolt együttes játszik a legalacsonyabbal.

Az idény szeptember 29-én, pénteken indul négy mérkőzéssel. A címvédő Gyergyói HK-ra rögtön erdélyi derbi vár a Csíkszereda otthonában. Lesz keleti rangadó is a DVTK és a DEAC között, a két IV. kerületi csapat, a Budapest JA és az UTE is összecsap, ahogy az első játéknapon máris találkoznak a megyei riválisok, a FEHA19 és a Dunaújváros.

A Brassó szeptember 30-án a Gyergyó otthonában kezd, míg a legutóbbi döntős, magyar bajnoki címvédő FTC-Telekom október 1-jén, vasárnap mutatkozik be, első ellenfele a DEAC lesz.

A hétmeccses finálét vívó két együttes, a Gyergyó és a Ferencváros első találkozójára október 27-ig kell várni, FTC-UTE rangadót november 14-én rendeznek majd először. Az alapszakasz március 3-án zárul, a playoff pedig március 8-án indul.

Finn légiósok Újpesten
A jégkorong Erste Liga előző idényében utolsó Újpest két finn légióst igazolt. A lila-fehérek megszerezték Tino Metsävainiót, aki korábban az osztrák ligában érdekelt Fehérvárnál is megfordult, legutóbb pedig hazájában játszott. Mellette Franciaországból Taavi Tiala érkezik. A 2022–2023-as kiírás alapszakaszában legjobb Budapest Jégkorong Akadémia szerződést hosszabbított Dóczi Zsomborral, míg a Dunaújvárosi Acélbikáknál marad Strenk Olivér. A brit bajnokságból igazolt a Csíkszereda és a magyar bajnok FTC-Telekom is egy-egy kanadai játékost: a székely alakulat Fabrizio Riccit, a zöld-fehérek pedig Adam Bradyt.
Legfrissebb hírek

Erste Liga: walesi edző a Brassónál

Jégkorong
22 órája

Erste Liga: kialakult a bajnoki ezüstérmes DEAC kerete

Jégkorong
2025.07.29. 11:29

Horváth Bálint hazatért, és a BJAHC-hoz igazolt

Jégkorong
2025.07.25. 13:02

Vlagyiszlav Kulesov visszatér a DEAC-hoz

Jégkorong
2025.07.25. 11:54

Erste Liga: Mozer és Jeliszejev marad Debrecenben, Bucskin távozik

Jégkorong
2025.07.23. 18:29

Erste Liga: a DEAC-ban marad a házi pontkirály

Jégkorong
2025.07.21. 21:26

Sofron István távozik a magyar jégkorongbajnok BJA-tól

Jégkorong
2025.07.20. 21:49

A versenyhelyzet növelésével lépne közelebb a mezőnyhöz a Dunaújváros

Jégkorong
2025.07.19. 11:25
Ezek is érdekelhetik