Jégkorong: Már elengedtem az első osztályt – Turbucz Martin

KAPOLCSI-SZABÓ BENCEKAPOLCSI-SZABÓ BENCE
Vágólapra másolva!
2023.06.23. 11:42
null
Turbucz Martin már elengedte az első osztályt (Fotó: Dömötör Csaba)
Az Andersen-ligából reaktiválták Turbucz Martint, aki 28 évesen pályafutása legsikeresebb idényén van túl, melynek megkoronázásaként elnyerte a jégkorong iránt leginkább elkötelezettnek járó Mr. Spirit-díjat.

– Meglepte, hogy ön nyerte a hoki iránt leginkább elkötelezettnek járó Mr. Spirit-díjat?
– Nem gondoltam rá, hogy tartogat még ez az évad bármit számomra, hiszen az idény már véget ért, itt a nyár, meg sem fordult a fejemben, hogy még díjat nyerhetek – mondta a Nemzeti Sportnak Turbucz Martin, az FTC-Telekom Mr. Spirit-díjas támadója. – Semmilyen, előző idénnyel kapcsolatos dologra nem számítottam, de nagyon örülök neki.

– Röviden felidézi, hogyan élte meg az elmúlt egy-másfél évét? Bőven voltak benne hullámvölgyek is.
– Azzal kezdődött a vesszőfutás, hogy tavaly nyáron, az idény végén csapatom, a Győr csődbe ment, megszűnt, és nem is indult az Erste Ligában, én pedig próbáltam magamnak új együttest találni, elsősorban a budapestieknél kopogtattam, de akkor nem sikerült megállapodnom egyik klubbal sem. Ezek után tulajdonképpen felhagytam a profi jégkoronggal, utánpótlásedzőnek álltam, és a másodosztályban, az Andersen-ligában folytattam Szegeden a hokit, mivel sok barátom odaigazolt Győrből. Már teljesen elengedtem, hogy én még valaha az Erste Ligában játszom, amikor a két ünnep között, tavaly decemberben Fodor Szabolcs, a Fradi vezetőedzője felhívott, hogy nincs-e kedvem elmenni hozzájuk próbajátékra. Erre a lehetőségre nem akartam nemet mondani, és a próba után Szabolcs azt mondta, hogy számítanának rám, de a csapatba kerülésért meg kell küzdenem, mert nem garantálja a folyamatos játéklehetőséget. Nagyon segítőkész közegbe kerültem, befogadott a csapat, ami rengeteget segített abban, hogy újra felvegyem az első osztály tempóját. A végére jó idény kerekedett belőle.

– Olyannyira, hogy pályafutása első magyar bajnoki címét nyerte meg.
– Igen, nagyon örültem neki, hogy felnőttszinten is nyertem végre valamit.

– Az nem volt furcsa érzés, hogy ifiként és aztán a felnőttek között is összesen majdnem tíz évet játszott a zöld-fehérek egyik legnagyobb riválisánál, az Újpestnél?
– Kicsit furcsa volt, de nagyon hálás voltam és vagyok azért, hogy megkaptam a Fraditól a visszatérés lehetőségét, és igyekszem is ezt meghálálni. Nem riválisként gondoltam az FTC-re, és így bizonyíthatom, hogy aki lemondott rólam, túl korán tette.

– A DVTK elleni, továbbjutást érő gólja a rájátszás negyeddöntőjében biztosan elhallgattatta azokat, akik esetleg még kételkedtek önben.
– Nagy kaland volt az egész playoff, hiszen még sosem játszottam olyan csapatban, amely esélyes volt a bajnokság megnyerésére. Pontosan tudtuk, éreztük, hogy sokkal több van bennünk, mint amit az alapszakaszban elért eredmények mutattak. Ugyanakkor, mivel csak ötödikként jutottunk be a rájátszásba, nem nehezedett ránk az esélyesség terhe, mindegyik párharcunkban mi voltunk az alacsonyabban rangsorolt együttes, kétszer is borítottuk a papírformát, és a döntőben is helytálltunk.

– Léphet még ennél is feljebb a karrierjében?
– Nagyon bízom benne, hogy igen. Nem készültem az Erste Ligára, de edzésben voltam. Most már sokkal céltudatosabb vagyok, mint korábban. A csapat vezetőinek is egyértelmű célja, hogy Erste Ligát nyerjen a Fradi.

– Amikor a másodosztályban játszott, jutott ideje arra, hogy egyben utánpótlás- és személyi edző legyen. Ez megváltozott az újabb profi szerződése hatására?
– Nem, attól függetlenül, hogy a Fradiba igazoltam, folytattam az edzősködést, és a következő idényben is ezt tervezem. Természetesen több a teendőm profiként, mint a másodosztályban volt, de mindenhol támogatnak, és rugalmasan tudom kezelni az egyéb teendőimet.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik