Jégkorong: eldőlt Bartalis István, Erdély Csanád és Sarauer Andrew jövője

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2023.06.30. 14:44
null
Bartalis István további két évig erősíti a Hydro Fehérvár AV19-et (Fotó: Hydro Fehérvár AV19)
Bartalis István további két, míg Sarauer Andrew egy évet írt alá a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapatával, Erdély Csanád ellenben külföldön folytatja a pályafutását.

Bartalis Istvánnak az idény végén lejárt a hároméves szerződése, amelyet újabb két esztendőre megújított az ICEHL-ben szereplő fehérváriakkal.

„A világbajnokság után sok megkeresést kaptam, a családommal sokáig gondolkoztunk, hogy merre is mennénk, melyek azok a helyek, ahova szívesen elköltöznénk együtt. Végül azonban átgondoltuk, hogy Székesfehérváron szeretnénk maradni.Ezért most kétéves szerződést írtunk alá, hosszabb távon is itt képzeljük el az életünket. Itt szeretném befejezni a karrierem, ahol először húztam korcsolyát életemben”– mondta Bartalis Istvána klub honlapján.

A 38 éves Sarauer Andrew is döntött a jövőjéről, s további egy évig még biztosan erősíti a Fehérvárt, ahol a tizedik idényét kezdi majd meg. Erdély Csanád ellenben kilenc évad után úgy határozott, eljött az ideje annak, hogy külföldön is kipróbálja magát.

A világbajnokság után adódott egy olyan lehetőségem, amely igazán felkeltette az érdeklődésemet, így azt az ajánlatot fogadtam el. Ugyanakkor óriási köszönettel tartozom a fehérvári klubnak az elmúlt évekért, azokért a profi szezonokért, melyeket itt játszhattam.

A 27 éves csatár azt egyelőre nem árulta el, hogy melyik csapatnál folytatja a pályafutását.

Erdély Csanád úgy határozott, eljött az ideje, hogy kipróbálja magát külföldön (Fotó: Hydro Fehérvár AV19)
Erdély Csanád úgy határozott, eljött az ideje, hogy kipróbálja magát külföldön (Fotó: Hydro Fehérvár AV19)
Legfrissebb hírek

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
12 órája

Erdély Csanád örül a Ferencváros érkezésének

Jégkorong
2025.08.19. 17:15

Szoros mérkőzésen rávezetésekkel kapott ki a Fehérvár

Jégkorong
2025.08.16. 20:17

Kiss Dávid: A magyar játékosainkra építünk, velük tervezünk hosszú távon

Jégkorong
2025.08.12. 10:24

Bartalis István: Bárcsak még több magyar hokicsapat lenne az osztrák ligában!

Jégkorong
2025.08.09. 11:27

Tesztekkel és edzéssel kezdték a felkészülést a Volán hokisai

Jégkorong
2025.08.06. 10:12

Újpestről igazolt válogatott játékost az FTC

Jégkorong
2025.08.05. 16:27

Hári helyett Erdély lett a Fehérvár AV19 csapatkapitánya

Jégkorong
2025.08.05. 14:38
Ezek is érdekelhetik