Jégkorong: Egy vacsora mellett koccintunk rá – Galló és Sebők az év csatára

Vágólapra másolva!
2023.06.01. 12:59
Egy héttel az A-csoportos világbajnokságtól való búcsú után a Magyar Jégkorongszövetség átadta az idény legjobbjainak járó díjakat. A férfiak mezőnyében a szakma a legjobb csatárt illetően nem jutott dűlőre, így azt megosztva Galló Vilmos és Sebők Balázs vehette át. Előbbi szerint túl sok időt töltenek együtt, utóbbi azonban még egy vacsora keretében koccintana az elismerésre. 

Az A-csoporttól való búcsút már mindketten feldolgozták, Sebők Balázs elmondta, bár fájó, hogy nüanszon múlt a bennmaradás, egyúttal örömteli is, hogy olyan teljesítményt tudtak nyújtani, hogy az utolsó pillanatig megvolt erre az esély. Galló Vilmos is azt emelte ki, hogy mindent megtettek, amit lehetett, s csupán azt csinálná másképp, hogy a rávezetésből gólt szerez az osztrákok elleni szétlövésben.

Videónkból az is kiderül, hogy ha hazavihetnék az Ifj. Ocskay Gábor-díjat szimbolizáló kupát, akkor kinél lenne először. Illetve azt is elmondják, ha egymástól átvehetnének képességeket, akkor mik lennének azok.

Legfrissebb hírek

Bennmaradás, katarzis nélkül – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2025.05.21. 06:38

Olvasóink szerint Bálizs Bence volt a mieink legjobbja

Jégkorong
2025.05.20. 19:23

Értékelje a magyar válogatott játékosainak a vb-n nyújtott teljesítményét!

Jégkorong
2025.05.19. 22:57

Norvégiától kikapott, de még benn maradhat a magyar válogatott

Jégkorong
2025.05.19. 22:30

Hétfőn Norvégia ellen kiharcolhatja az elitben maradást a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.05.19. 13:15

Ez csúnya volt, tízzel kaptunk ki a vb-ezüstérmestől

Jégkorong
2025.05.18. 23:00

Majoross Gergely: A csapat játéka addig sem nézett ki jól, ameddig az eredmény igen

Jégkorong
2025.05.16. 20:16

Hiába a jó kezdés, súlyos verésbe szaladt bele Dánia ellen a magyar válogatott

Jégkorong
2025.05.16. 18:50
Ezek is érdekelhetik