Jégkorong-vb: Nagy Krisztián nem épült fel, csere a magyar keretben

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.05.21. 14:22
null
Sérülés miatt kényszerű változtatás (Fotó: jegkorongszovetseg.hu)
Sérülés miatt Nagy Krisztián kikerült a magyar jégkorong-válogatott keretéből, helyére Németh Kristófot nevezték a világbajnokság utolsó két fordulójára.

 

Nagy Krisztián a finnek ellen blokkolt egy erős lövést, és az MTI értesülése szerint a combja nem jött rendbe, ezért volt szükség a változtatásra. Németh Kristóf, a Fehérvár 21 éves csatára a németek elleni, ma délutáni tamperei mérkőzésen még nem tud jégre lépni, viszont az osztrákok ellen hétfőn igen.

Ha a németek ellen sikerül begyűjteni a három pontot, akkor a magyar csapat bennmarad az élvonalban. Ez nem ígérkezik könnyűnek, a világranglista-kilencedik rivális ugyanis – amelynek keretében három NHL-es sztár is játszik – a három nagytól (Egyesült Államok, Svédország, Finnország) csak egy-egy góllal kapott ki, és jó úton halad, hogy bejusson a negyeddöntőbe.

A magyarok tétmérkőzésen még sosem tudták legyőzni a németeket. Legutóbb, 2016. május 16-án, Szentpéterváron 4–2 volt a végeredmény a vb-n, az utolsó pontszerzésig pedig 1965. március 9-ig kell visszarepülni az időben, a B-csoportos vb-n, a finnországi Poriban 4–4-es döntetlen született.

Az eddigi húsz egymás elleni találkozóból egyetlen magyar siker született, még a második világháború alatt, 1940. február 3-án Garmisch-Partenkirchenben. Ezen kívül 15 német diadal és négy döntetlen áll az örökmérlegben, magyar szempontból a gólkülönbség 29–62.

A németek ellen Horváth Dominik kezd a kapuban. Kimarad Hári János, Szirányi Bence pedig bekerült a meccskeretbe.

JÉGKORONG
ELIT-VILÁGBAJNOKSÁG, 6. FORDULÓ
A-CSOPORT (Tampere)
15.20:
Németország–Magyarország (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
19.20: Egyesült Államok–Franciaország (Tv: Sport2)
B-CSOPORT (Riga)
15.20:
Szlovénia–Szlovákia
19.20: Csehország–Svájc

Legfrissebb hírek

A Gyergyó és a Csíkszereda került előnybe a jégkorong Erste Liga elődöntőjében

Jégkorong
2025.03.25. 20:48

Sofron István: Bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk bajnokságot nyerni

Jégkorong
2025.03.25. 09:12

Cél a bennmaradás – 25 játékossal készül az elit-vb-re a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.03.19. 15:31

Magosi Bálint: Nem játszottunk úgy, ahogyan kellett volna

Jégkorong
2025.03.19. 07:53

Egyetlen anyaországi csapat jutott be az Erste Liga elődöntőjébe

Jégkorong
2025.03.16. 19:11

Hasznos vagy káros? – Bobory Balázs publicisztikája

Jégkorong
2025.03.11. 23:12

Erste Liga: meglepetésre a DVTK és a Brassó is egyenlített a negyeddöntőben

Jégkorong
2025.03.10. 21:20

A jövőben is a magyar játékosok fejlesztése a cél a jégkorong Erste Ligában

Jégkorong
2025.03.07. 12:48
Ezek is érdekelhetik