Jégkorong: a finnek NHL-sztárja elismerően beszélt a mieinkről

PUSZTAI VIOLA (TAMPERE)PUSZTAI VIOLA (TAMPERE)
Vágólapra másolva!
2023.05.19. 20:05
Bár a finnek 7–1-re legyőzték a magyar jégkorong-válogatottat az elit-világbajnokságon, a mérkőzés után Mikko Rantanen elismerően beszélt a mieink teljesítményéről. Az NHL-sztár azt is elmondta, szerinte a mieink kiharcolják-e a bennmaradást a világ legjobbjai között. A gólpasszt jegyző Pozsgai Tamás szintén beszélt az NSO Tv-nek a finnek elleni találkozóról. 

„A magyarok nagyon jól játszottak az első két harmadban, a harmadik játékrész előtt meg is beszéltük, hogy nagyobb nyomást kell rájuk helyeznünk, erősítenünk kell a csapatmunkát. Ezt sikerült is megvalósítanunk” – foglalta össze a mérkőzést a három gólpasszt is kiosztó Mikko Rantanen.

Videónkban az NHL-ben szereplő Coloradi Avalanche sztárja azt is kifejti, miért gondolja úgy, megvan a potenciál a magyar válogatottban arra, hogy kiharcolja a benn maradást az A-csoportban. Továbbá, kitér arra is, milyen több mint 11 ezer finn szurkoló előtt játszani a meccseiket a Nokia Arénában.

A szintén gólpasszt jegyző Pozsgai Tamást is megkérdeztük a mérkőzésről, rutinos védőnk elmondta, hogy mi hiányzott ahhoz, hogy három harmadon keresztül pariban legyünk a vb-címvédőkkel. Valamint előretekintettünk a vasárnapi, németek elleni összecsapásra is.

Fotó: Vörös Dávid/MJSZ

JÉGKORONG
ELIT-VILÁGBAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
A-CSOPORT (Tampere)
Finnország–Magyarország 7–1 (1–0, 1–1, 5–0)
Tampere, 11 547
néző.Vezette:Fernandez (amerikai), Hribik (cseh), Constantineau (kanadai), Zunde (lett)
FINNORSZÁG:Olkinuora(1)– LEHTONEN1 (1),OHTAMAA1 (1)/ Maatta(1),Koivisto / Seppala, Pokka / Friman(1),Matinpalo – Hartikainen1,Manninen(1),RANTANEN(3)/ Kakko1 (1),Suomela(2),Armia1 (1)/ Pesonen, Lammikko, Kapanen1/ Merela1,Björninen(1),Anttila.Szövetségi kapitány:Jukka Jalonen
MAGYARORSZÁG:Bálizs – Stipsicz, Fejes / Szabó B., HADOBÁS / Kiss R., Horváth M. / Garát, Pozsgai(1)– SEBŐK1,Hári J., Galló(1)/ Erdély Cs., Bartalis I., Sofron / Nagy G., Papp K., Terbócs / Csányi, Nagy Krisztián, Vincze P.Szövetségi kapitány:Kevin Constantine
G: Lehtonen(12:52, Rantanen, Ohtamaa, 1–0),Kakko(23:09, Armia, Suomela, 2–0),Sebők(26:46, Pozsgai, Galló, 2–1),Ohtamaa(40:51, Rantanen, Manninen 3–1),Hartikainen(43:24, Rantanen, Lehtonen, 4–1),Kapanen(46:20, Kakko, Suomela, 5–1),Merela(54:42, Friman, Björninen, 6–1),Armia(59:01, Maatta, Olkinuora, 7–1)

Gól – emberelőnyből:6/3, ill. –

Legfrissebb hírek

„Elrúgta a bokámat” – mégsem kapott tizenegyest a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.02.26. 08:44

Egy tizenegyes döntött, a magyar női válogatott kikapott Finnországtól az NL-ben

Magyar válogatott
2025.02.25. 19:55

Jégkorong: mégsem pályázik Magyarország a 2029-es vb rendezésére – hivatalos

Jégkorong
2025.02.13. 14:38

Jégkorong Négy Nemzet Torna: két helyen változott a magyar válogatott kerete

Jégkorong
2025.02.02. 18:01

Konföderációs Kupa-győztes labdarúgó lett a finn szövetségi kapitány

Minden más foci
2025.01.20. 13:32

Jégkorong: döcögősen indult az év, de nem sok hiányérzetünk lehet

Jégkorong
2025.01.06. 09:20

Menesztették a finn labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát – hivatalos

Minden más
2024.11.22. 13:49

Curtis Jones sarkazós góllal mutatkozott be, Athénban vágott vissza az októberi fricskáért Anglia

Minden más foci
2024.11.14. 22:51
Ezek is érdekelhetik