Jégkorong: Papp Kristófnak megvan a kellő önbizalma a vb előtt

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2023.04.06. 11:04
Lejátszotta az első felkészülési mérkőzését az A-csoportos világbajnokságra készülő magyar férfi jégkorong-válogatott. Az ukránok elleni, szétlövésben elvesztett találkozón néhány rutinos játékos mellett többnyire a fiatalok kaptak lehetőséget Kevin Constantine-tól. Köztük a kapuban Horváth Dominik, illetve a Northern Michiganben kiváló idényt futó Papp Kristóf. 

Horváth Dominik bosszús volt a mérkőzés után, mint azt az NSO Tv-nek elmondta, többet vár magától ilyen helyzetekben. A rendes játékidőben és a hosszabbításban viszont megtett minden tőle telhetőt, hogy bizonyítsa Kevin Constantine-nak, rá is számíthat kapusposzton. Amelyen nem kicsi a konkurenciaharc – többek között erről is beszélgettünk a Hydro Fehérvár AV19 22 éves kapusával.

Papp Kristóf a tempót hiányolta a játékából, az önbizalmával ellenben nincs gond, hiszen kiváló idényt futott az NCAA-ban szereplő Northern Michiganban. Vele tüzetesebben is átbeszéltük a válogatott ukránok elleni teljesítményét.

JÉGKORONG
VILÁGBAJNOKI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, FÉRFIAK
MAGYARORSZÁG–UKRAJNA 0–1 (0–0, 0–0, 0–0, 0–0, 0–1) – szétlövéssel

Miskolc,
650néző.Vezette:Nagy A., Németh M., Muzsik, Kis-Király
MAGYARORSZÁG:
HORVÁTH D. – Horváth M., Kiss R. / GARÁT, Szabó B. / Falus, Tóth Gergely / Hadobás – Kóger D., Páterka, Terbócs / Ambrus G., Németh Kristóf, Schlekmann / Mihály Ákos, Vértes, Papp K. / Rétfalvi, Nagy Krisztián, Galajda.Szövetségi kapitány:Kevin Constantine
UKRAJNA:ZAHARCSENKO – Hrebenik, Merezsko / Pangelov-Juldasev, Ignatenko / Ratusnij, Andrejkiv / Voronin, Vorona – Lialka, Nimenko, Deniszkin / Traht, Mazur, PERESZUNKO1/ Korencsuk, Krivoszapkin, Kucevics / MOROZOV, Ruzsnikov, Borodaj.Szövetségi kapitány:Vadim Sahrajcsuk
Kapura lövések:25–23
Gól – emberelőnyből:7/0, ill. 5/0
MESTERMÉRLEG
Kevin Constantine:
– Sokat gyakorolhattuk a speciális játékokat, az emberelőnyt és az emberhátrányt, amit abból a szempontból pozitívumként is felfoghatunk, hogy kifejezetten keresünk játékosokat a válogatott emberhátrányos alakulatába. Az is jó, hogy szigorúan fújtak a bírók, a hoki magasabb szintjein ez a szokás, az ICEHL-ben és az Erste Ligában megengedőbbek a játékvezetők, meg kell szokni, hogy nem minden fér bele, amihez hozzá vannak szokva a srácok. Ennek ellenére fegyelmezettebbnek kell lennünk, de felkészülési mérkőzéseket játszunk, fontosabb, hogy megfelelően ki tudjuk értékelni a csapatunkat, mint hogy nyerjünk.

A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBI VB-FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Április 6., csütörtök, Miskolc
18.00:
Magyarország–Ukrajna
Április 14., péntek, Miskolc
17.00:
Magyarország–Japán (Tv: M4 Sport)
Április 15., szombat, Miskolc
19.30:
Magyarország–Japán (Tv: M4 Sport+)
Április 20., csütörtök, Tychy
18.30:
Lengyelország–Magyarország
Április 21., péntek, Bytom
20.15: Lengyelország–Magyarország
Április 25., kedd, Milton Keynes
18.30:
Nagy-Britannia–Magyarország
Április 26., szerda, Nottingham
18.30:
Nagy-Britannia–Magyarország
Május 3., szerda, Budapest
19.00: Magyarország–Szlovénia– zárt kapuk mögött
Május 4., csütörtök, Budapest
19.00:
Magyarország–Szlovénia
Május 9., kedd, Budapest
19.00: Magyarország–Kanada

JÉGKORONG-VB, 2023
A MAGYAR VÁLOGATOTT VB-PROGRAMJA (magyar idő szerint)
Május 13., szombat
15.20:
Magyarország–Dánia
Május 14., vasárnap
11.20:
Magyarország–Egyesült Államok
Május 16., kedd
19.20:
Magyarország–Franciaország
Május 18., csütörtök
15.20:
Magyarország–Svédország
Május 19., péntek
15.20:
Magyarország–Finnország
Május 21., vasárnap
15.20:
Magyarország–Németország
Május 22., hétfő
19.20:
Magyarország–Ausztria

Legfrissebb hírek

Mihalik András: Mindenki kihordott egy kisebb szívinfarktust!

Jégkorong
Tegnap, 8:49

Hári János: A dánok és a norvégok szintjét kell elérni

Jégkorong
2025.05.23. 09:04

Már jobban van és költözik a jégkorong-vb-n agyrázkódást szenvedő Ambrus Gergő

Jégkorong
2025.05.22. 14:26

Jégkorong-vb: Jelenleg ez a realitás – Benk András

Jégkorong
2025.05.21. 15:46

„Okosabbak leszünk jövőre, most volt olyan, hogy csak a szívünk vitt előre”

Jégkorong
2025.05.21. 14:54

Bennmaradás, katarzis nélkül – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2025.05.21. 06:38

Nilsson és Hári a benn maradó magyar hokicsapat legjobbja; Marco Rossi megfiatalította a keretet

E-újság
2025.05.20. 23:55

„Rögtön gyomorideg, levert minket a víz” – hokisaink azt hitték: vicc, hogy vezetnek a kazahok

Jégkorong
2025.05.20. 19:25
Ezek is érdekelhetik