Jégkorong: Lassan el lehet felejteni, hogy az Erstéből nem lehet válogatottnak lenni – Szilassy Zoltán

Vágólapra másolva!
2023.04.04. 19:01
null
Szilassy Zoltán az Erste Liga-arannyal (Fotó: Szabó Miklós)
Szilassy Zoltán, a jégkorong Erste Liga-győztes Gyergyói HK vezetőedzője, a magyar válogatott másodedzője szerint egyértelműen emelkedett a színvonal a hazai ligában, amely kulcsembereket biztosít a magyar válogatottnak.

 

A 48 éves szakember az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójának elmondta, hogy csapatának rendkívül jól sikerült a nyári felkészülése, és az olyan alapot adott, amellyel kiegyensúlyozott teljesítményt tudtak nyújtani az idényben. Emellett az is segítette őket, hogy a kevés újonnan érkező játékos könnyen beilleszkedett az együttes rendszerébe.

Az erdélyi gárda vezetőedzője szerint a pontrendszer bevezetésével „sok minden felborult” az Erste Ligában, nagyon kevés újonc jut szerephez a jégen, ezért úgy véli, hogy „nem ez az út a fiatalok beépítéséhez”.

„A pontrendszer nagy hátránya, hogy lényegében csináltunk egy háromsoros bajnokságot” – utalt a tréner arra, hogy a fiatalokból álló negyedik sorokat keveset játszatták az edzők.

Szilassy Zoltán ugyanakkor azt is elmondta, hogy a klubok több légióst szerepeltetnek, így egyértelműen emelkedett a színvonal, ennélfogva az Erste Ligában játszó magyar jégkorongozók is komoly erősítést jelentenek az elit-világbajnokság előtt álló válogatottnak.

„Más lesz a világbajnokság színvonala, de lassan el lehet azt felejteni, hogy az Erstéből nem lehet válogatottnak lenni, mert igenis a ligából is vannak kulcsembereink a válogatottban” – hangsúlyozta a tréner, aki ugyanakkor bízik abban, hogy a Svédországban szereplő Galló Vilmoshoz és a Finnországban játszó Sebők Balázshoz hasonlóan egyre több magyar hokis juthat el nemzetközi topligákba.

ÉGKORONG
ERSTE LIGA
DÖNTŐ, 7. MÉRKŐZÉS
Gyergyói HK (romániai)–FTC-Telekom 2–1 (1–0, 0–1, 1–0)

Gyergyószentmiklós, 1270néző.V:Rencz, Soós, Muzsik, Váczi
GYERGYÓ:RINNE – HAARANEN1 (1),Marttinen / Fejes, Saari / Imre, Kozma Zs. – Bodó, B. Orbán, SYLVESTRE(1)/ Sándor-Székely, Szigeti, Tranca / Császár, DiDiomete, Vincze P.1/ Bíró G., Csiszer, Silló.Edző:Szilassy Zoltán
FTC:ARANY G. – Hrabal, Marva / Kärmeniemi, Seregély Máté / Boros, Mesikämmen / Kucsma – Bán, NAGY G., Turbucz / Betteridge1,SAILIO, Sointu / Farkas Lőrinc, Tóth A., Tóth G. / Galántai, Kozma D., Kreisz B.Edző:Fodor Szabolcs
Kapura lövések:32–34
Gól – emberelőnyből:2/2, ill. 1/0
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc eredménye:4–3 a Gyergyó javára
MESTERMÉRLEG

Szilassy Zoltán:
– Bár a játékosaimnak a rájátszást megelőzően nem volt úgymond hetedik meccses tapasztalata, mégis nagyon összeálltak, fizikailag is keményen játszottak, és lelkileg is összhangban voltak, ebben bizonyultak jobbnak a Fradinál. A budapestiek nemes ellenfél szerepét játszották, az a véleményem, hogy a liga két legjobb csapata vívta a döntőt.
Fodor Szabolcs:– Büszke vagyok a saját együttesemre, mert nagyon mélyről kellett visszaküzdenünk magunkat, amit vérverejtékes munkával megtettünk, és végül egyetlen gólon múlt, hogy nem lettünk aranyérmesek. Pedig a rájátszásban az egyik legjobb centerünket, Aku Kestilät elvesztettük a negyeddöntőben, az utolsó meccsre pedig Rasmus Kulmala is megsérült. A harmincadik magyar bajnoki címnek így is örülhetünk.

Legfrissebb hírek

Idegenben fordított és nyert a DVTK, gyorsan lerendezte az erdélyi derbit a Gyergyó

Jégkorong
2025.09.28. 20:15

Jégkorong Erste Liga: két-két meccsre tiltották el Szalmát és Mozert

Jégkorong
2025.09.28. 15:41

A Brassó nyerte az Erste Liga erdélyi rangadóját

Jégkorong
2025.09.26. 21:21

Jégkorong Kontinentális Kupa: ukrán ellenféllel kezd a magyar bajnok

Jégkorong
2025.09.22. 16:54

Kétgólos hátrányból győzött a BJA a Brassó ellen

Jégkorong
2025.09.21. 20:53

Az UTE simán megverte az előző idény ezüstérmesét, a címvédő is hat gól lőtt az Erste Ligában

Jégkorong
2025.09.19. 20:59

Együttműködik a Budapest Jégkorong Akadémia HC és a Ferencváros

Jégkorong
2025.09.16. 19:12

Kétmeccses eltiltást kapott a DEAC légiósa

Jégkorong
2025.09.16. 16:19
Ezek is érdekelhetik