Erste Liga: a Brassó ráadásban nyert a Gyergyói HK ellen

Vágólapra másolva!
2023.03.06. 20:18
null
Két meccs után döntetlenre áll a Brassó és a Gyergyói HK az elődöntőben (Fotó: Erste Liga)
A jégkorong Erste Liga elődöntőjében a Corona Brasov hosszabbításban 4–3-ra legyőzte a Gyergyói HK-t a második mérkőzésen.

 

A két csapat már az első mérkőzésen is rendkívül szoros összecsapást vívott, akkor a Gyergyói HK 2–1-re győzedelmeskedett hosszabbításban. A hazai csapat jól kezdte a második mérkőzést is, hárompercnyi játék után már vezetett is.

A hátrányt követően nem tört össze a Brassó, sőt Kóger Dániel, Radim Valchar és Balazs Gajdo góljával 3–1-re fordított a második harmadban, ráadásul még egy büntetőt is elhibázott a vendégcsapat.

Az utolsó harmadban másfél percen belül beköszönt Sárpátki Tamás és Császár Hunor is, így – akárcsak az első meccsen – most is jöhetett a túlóra. Az amerikai légiós, Jared VanWormer a hosszabbítás első percében betalált – a Corona Brasov 4–3-ra nyerni tudott Gyergyószentmiklóson.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
GYERGYÓI HOKI KLUB (romániai)–CORONA BRASOV (romániai) 3–4 (1–1, 0–2, 2–0, 0–1) – hosszabbításban
Gyergyószentmiklós, 1250 néző. V: Babic, Rencz, Balla, Kis-Király
GYERGYÓ:      Rinne – Haaranen      (1),      Marttinen      (1)      / Fejes, Saari / Imre, Kozma Zs. – Bodó, B. Orbán      1,      Tranca      (1)      / Sárpátki      1,      Sylvestre, Vincze P. / Császár      1,      Csiszer, Szigeti      (1)      / Sándor-Székely, Bíró G., DiDiomete      (1).         Edző:      Szilassy Zoltán
BRASSÓ:      
Polc – Sweeney, Clarke / Garcia, O. Williams / Bors, Boriszenko      (1)      / Gajdó T.      1      – Kóger D.      1 (1),      Schaber      (2),      Van Wormer      1 (1)      / Domingue, Gliga      (1),      Valchar      1      / Gajdó, Sills, Szabó K. / Antal, Buda, R. Vasile.      Edző:      Dave MacQueen
 Kapura lövések:     
38–40.      Gól – emberelőnyből:      8/0, ill. 6/0

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított Colin Doyle a DVTK-val

Jégkorong
2025.06.12. 18:53

Erste Liga: fiatal kapust igazolt a DEAC – hivatalos

Jégkorong
2025.06.12. 12:36

Jégkorong Erste Liga: Pozsgai Tamás hosszabbított a BJAHC-val

Jégkorong
2025.06.06. 11:31

Jégkorong Erste Liga: a bajnoknál folytatja Owen Williams

Jégkorong
2025.06.03. 10:42

Erste Liga: Csíki Hunor marad a Jegesmedvéknél a következő idényre is

Jégkorong
2025.06.02. 18:09

Erste Liga: távozott a Brassó vezetőedzője

Jégkorong
2025.05.27. 19:09

Folytatódik a visszalépések sora a román női kézilabdában

Kézilabda
2025.05.25. 12:06

Erste Liga: hosszabbított saját nevelésű játékosával a DVTK – hivatalos

Jégkorong
2025.05.23. 10:09
Ezek is érdekelhetik