Jégkorong: az IIHF-elnök szerint előbb-utóbb Magyarországon is lesz elit-vb

– Nagyjából másfél éve választották meg a Nemzetközi Jégkorongszövetség elnökének. Összefoglalná, mi történt ez idő alatt?
– Nem sok idő telt el azóta, mégis rengetegnek tűnik – válaszolta a Nemzeti Sportnak az IIHF első embere, Luc Tardif. – Kezdődött a koronavírus-járvány második hullámával, amely teljesen átírta a pekingi téli olimpia forgatókönyvét, buborékban mérkőztek meg a világ legjobbjai. Az NHL-esek is az utolsó pillanatban visszaléptek, aztán kirobbant az orosz-ukrán háború. De az első és legfontosabb feladatunk az volt, hogy alkalmazkodjunk, tartsuk életben szeretett sportágunkat. Ehhez nagy rugalmasság kellett, a legtöbb tornát átszervezés árán, de megtartottuk. Ez nem feltétlenül jégkorong-specifikus probléma, minden szövetségnek meg kellett küzdenie ezekkel az eseményekkel, és ezek között kellett tartania magát a programjához. Nekünk ez sikerült, a nehézségek ellenére is több regisztrált jéghokis van a világon, mint azelőtt. Túléltük, jól vagyunk, de reméljük, a folytatásban egyszerűbb dolgunk lesz.

– A megválasztása előtti kampányában nagy szerepet kapott a doppingolás és a rasszizmus visszaszorítása is. Ezeken a területeken fejlődtek?
– Mindenképpen. Arra kellett rádöbbennünk, hogy korábban sosem volt stratégiánk. Úgyhogy megírtuk a saját négyéves tervünket, amely 2026-ig, a következő téli olimpiáig tart, és a korábban említett globális tényezők ellenére is kialakult az Integritás-programunk. Ennek keretein belül egységesebbé tettük a különböző országok profi- és amatőr ligáinak doppingszabályait, ez volt az első lépés. Aztán a fogadási csalások és a bundázás került napirendre, aztán rátértünk az olyan problémákra, mint amely például a kanadai szövetségnél robbant ki nemrég (a szervezet segített az irányítása alá tartozó bajnokságokban és/vagy válogatottakban szereplő játékosok szexuális zaklatásos ügyeit eltussolni – a szerk.). Büszke vagyok rá, hogy létrehoztuk az eszközöket, amikkel fel tudunk lépni ezek a problémák ellen. Szerencsére sokan látják a hokis közösségben, hogy a programnak van létjogosultsága, és nem nagyon kell győzködni, hogy minél többen csatlakozzanak hozzánk, és működjenek a program alapján.

– Ezen kívül a világbajnokság második szintje, a Divízió 1 megreformálását is megszellőztette, miszerint összevonná az A és a B-csoportot. Továbbra is ez a szándék?
– Először is meg kell várnunk, hogyan alakul az orosz és a fehérorosz válogatottak helyzete, visszatérhetnek-e a jövő évi világversenyekre.

– Ez mitől függ?
– Jelenleg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság iránymutatására hagyatkozunk. Egyelőre nem tudunk biztosat mondani, mik a feltételek. De a magunk nevében kijelenthetem, nem a politikai nyomás miatt, hanem a versenyeink, a játékosaink, a szurkolóink biztonsága érdekében hoztuk meg a döntéseinket. Beleértve az orosz és fehérorosz szereplők biztonságát is. Lehetséges lett volna az ifjúsági világbajnokságot Omszkban és Novoszibirszkben megrendezni? Vagy a felnőttekét Szentpéterváron? Folyamatosan megvizsgáljuk ezt a kérdést, márciusban ismét Budapesten lesz egy találkozó, amelyen erről értekezünk egymás között és a NOB-bal is, mert egyelőre nincs tisztázva, mik az előfeltételei, hogy engedjük a versenyeken az orosz és a fehérorosz válogatottakat is. De el kell döntenünk, hogy 2024-ben indulhatnak-e, mert befolyásolja az idei vébék kiesési és feljutási rendszerét, és minden résztvevőnek jár annyi, hogy időben tudja, pontosan mi a tét, és milyen teljesítmény elég a céljai eléréséhez. De végső soron mindig is azt mondtam – és a két tagmondat elválaszthatatlan egymástól –, remélem, hogy az oroszok és a fehéroroszok minél hamarabb visszatérhetnek, mert az azt jelentené, hogy a háború véget ért.

– Visszakanyarodva az eredeti kérdésre, számíthatunk a Divízió 1/A és 1/B összevonására?
– Erről akkor tudunk érdemben beszélgetni, miután eldől, hogy mely országok szerepelhetnek a jövő évi vébéken, a versenybizottság ekkor tud javaslatot tenni az esetleges reintegrációra és az egybeolvadásra.

– Addig is beszélgessünk a jelenleg zajló, női jégkorong fejlesztéséről szóló csúcstalálkozóról.
– Eljött az ideje, az alapvető céljaink közé tartozik, hogy minél népszerűbbé tegyük a hokit, és a célközönségünk a férfiakat és a nőket is magába foglalja. A nagy előrelépési lehetőség nyilván a hölgyeknél adódik. Az elmúlt öt évben a koronavírus-járvány és a háborús helyzet ellenére is majdnem húsz százalékos növekedést láttunk a regisztrált női játékosok számában. Ezért is hiszünk a programban. Az elmúlt két, egyaránt ázsiai rendezésű téli olimpia után invesztáltunk sokat a női hokiba, akkor jött a hullám, amit meg lehetett lovagolni. Régóta szerettünk volna egy ilyen csúcstalálkozót megrendezni, és végre valahára eljutottunk idáig. Szeretnénk magasabb, profi szintre hozni a női jégkorongot is, és abba az irányba terelni minden nemzeti szövetséget, hogy fektessenek be a női programba is. Például a kínaiakkal is – a pekingi téli olimpia utózöngéjeként – szerződést kötöttünk, amely a helyi női szakosztály fejlesztését segíti elő. Ázsia óriási piac, fontos »célpont«, ha növelni szeretnénk a jégkorongozók számát – legyen szó férfiakról vagy nőkről. Fontos, hogy legyen egy platform, amelyen megoszthatjuk egymással a tudást, és legfőképp segíthetünk azoknak a nemzeteknek, amelyeknél még gyerekcipőben jár a női jégkorongozás, örülök, hogy ezen a budapesti rendezvényen lehetőségünk nyílik minderre.

– Talán nem túlzás azt mondani, stílszerű, hogy éppen Magyarországon rendezik meg, hiszen hazánkban felszálló ágon van a női válogatott.
– Ami egyáltalán nem lep meg! Hiszen az IIHF női bizottságát az egyébként elnökségi tag Kolbenheyer Zsuzsanna vezeti. Kivételes elszántsággal küzd a női hoki elismertségéért, több hozzá hasonló hölgyre van szükségünk a többi területen, nagyon hasznos, hogy teljesen más nézőpontból vizsgálják a felvetődő problémákat, mint mi, férfiak. Az, hogy a magyarok egy nőt delegáltak a nemzetközi szövetségbe, jelzésértékű, és örömteli, hogy a női válogatott eredményein is meglátszik, hogy komolyan veszik őket.

– Mi a véleménye a magyar hoki általános helyzetéről?
– A megítélésem szerint felfelé ívelő pályán van, de ez nem csak a jégkorongra igaz. A kormány sporttal kapcsolatos befektetései megtérülni látszanak, megszámolni sem tudom, hány világversenynek adott otthont Magyarország az elmúlt években, legyen szó akár vizes sportokról vagy kézilabdáról. Tehát tapasztalatot bőven gyűjtött, hogyan kell egy ilyen nagyszabású rendezvényt tető alá hozni, kár, hogy a tavalyi kényszerű helyszínváltáskor nem tudta benyújtani a pályázatát a férfiak 2023-as elit-világbajnokságára. Nem tudom, pontosan mikor, de biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb Magyarországnak is lesz lehetősége elitvébét rendezni.

– Ezek szerint csalódott, hogy végül nem érkezett érvényes magyar pályázat?
– Alapból nehéz helyzetből indult a Magyar Jégkorongszövetség, hiszen majdnem az utolsó pillanatig azt sem tudta, feljut-e a csapata az A-csoportba, és nem egészen egy éve lett volna mindent megszervezni. Általánosságban négy év szükséges hozzá. Sajnos nem érkezett meg a kormánygarancia, így nem tapasztalhatjuk meg mi is, milyen jó házigazda Magyarország, pedig a helyszínt bejáró küldöttségünk le volt nyűgözve, a kérdésre válaszolva tehát: igen, kicsit csalódott vagyok. De hangsúlyozom, ezek az élmények egyáltalán nem befolyásolják kedvezőtlenül egy esetleges jövőbeni magyar pályázat esélyeit.

– Ön szerint jót tesz a jégkorong világszintű fejlődésének, ha nem csak a hagyományos hokinagyhatalmak rendezhetnek elitvébét, hanem ilyen szempontból kisebb nemzetek is?
– Természetesen. Ezzel kapcsolatban van személyes tapasztalatom is, a francia szövetség elnöke voltam, amikor közösen rendezhettünk A-csoportos vébét Németországgal. Akkoriban ez óriási jelentőséggel bírt nekünk, egyedül meg sem tudtuk volna rendezni. De ha egy tapasztalt, a rendezés fortélyaiban járatos országgal együtt dolgozhatunk, eltanulhatunk egyet s mást. Most már nem vagyok a francia szövetség munkatársa, de tudom, hogy újból pályázni fogunk a rendezésre, hiszen már tudjuk, mivel jár, hogyan kell megvalósítani. Ezen kívül a szervezésben résztvevők a világbajnokság után is sok mindent át tudnak ültetni a mindennapi munkájukba a hazai szövetségnél, amelyből építkezni lehet a jövőben.

– Mire számít az idei, finn-lett közös rendezésű világbajnokságon?
– Lettország nagyon rászolgált, hogy normális körülmények között is otthont adhasson egy vébének, hiszen legutóbb zárt kapuk mögött kellett rendeznie. Ez nyilván nagy kihívás és nehéz megélni szervezőként. Nagyon örültünk, hogy Finnország beállt mellé, hiszen a kisujjában van egy ilyen kaliberű esemény lebonyolítása, nem kell izgulnunk, hogy megugorják-e a lécet. És mint tudjuk, a hoki a finneknél kis túlzással olyan, mint egy vallás, őrületes hangulatra számítok. Szemernyi kétségem sincs afelől, hogy igen sikeres vébé előtt állunk.