Erste Liga: távozik a DEAC vezetőedzője – hivatalos

A hajdúsági csapat kispadjáról felálló szakember a klub közleménye szerint „a jövőben újra a debreceni utánpótlás szakmai vonalát szeretné erősíteni”.
György József mellett a másodedző Kecskeméti Áron is távozik az első csapat szakmai stábjából.
„Kecskeméti Áron a DEAC Jégkorong Akadémia szakmai igazgatói posztját tölti be, ami teljes embert kíván, ezen feladata mellett nem tudná maximálisan a másodedzői teendőket ellátni a felnőttgárdánál, ugyanakkor a kapusok felkészítését továbbra is segíti” – fogalmaz a DEAC közleménye, amely hozzáteszi, hogy hamarosan új edzőpáros veszi át a fekete-fehér csapat irányítását.
Mint ismert, a DEAC kisebb meglepetésre söpréssel elbukta az Erste Liga play-injét a FEHA19 ellen és nem jutott be a sorozat negyeddöntőjébe.

Erste Liga: felkartöréssel műtötték a DEAC csatárát

Mindkét vendégcsapat örülhetett az Erste Ligában

Erste Liga: az Újpest kiütötte a sereghajtót

Erste Liga: kilencgólos meccsen verte a DVTK a Dunaújvárost

Jégkorong KK: a Gyergyó szeretne otthonában továbbjutni
