Erste Liga: a kieső DEAC edzői stábja vállalja a felelősséget

A szakember hétfőn elmondta az MTI-nek, az alapszakaszban úgy lettek hetedikek, hogy csupán három ponttal gyűjtöttek kevesebbet a címvédő Csíkszeredánál, így éppen kvalifikációra kényszerültek, és ők választhattak maguknak ellenfelet. A sereghajtó Fehérvár Hoki Akadémiára esett a választásuk, de a rivális 3–0-s összesítéssel jutott tovább.
„A felelősség az edzői stábé, enyém és György József vezetőedzőé. Tudtuk, hogy ez a szabály, nem jutottunk egyenes ágon a negyeddöntőbe, kellett egy plusz kört játszanunk, de a Fehérvár jobb volt. Nincs értelme másban keresni a hibát. Nagy arcul csapás ez mindannyiunknak. Furcsa és fájó, hogy már február közepén meg lehet kezdeni a következő idényre a felkészülést” – mondta Kecskeméti.
Hozzátette: az elmúlt öt évben három trófeát sikerült begyűjteniük, két Magyar Kupát és egy szuperkupát.
„Egyszer fenn, egyszer lenn, de minél előbb rendeznünk kell a sorokat. Hiszem, hogy van bennünk ennyi erő” – fogalmazott a tréner.
Kitért arra, hogy a válogatott Hetényi Zoltánt formában kell tartani, hiszen a kapusnak február 12-e után a következő tétmérkőzése – ha bekerül a világbajnoki keretbe – májusban, három hónap múlva lenne, de igaz ez más, az Erste Ligában korán búcsúzó játékosokra is.

Erste Liga: a Brassó és a Gyergyó is győzött otthon

Erste Liga: gólerős finn csatárt igazolt a DEAC

Erste Liga: felkartöréssel műtötték a DEAC csatárát

Mindkét vendégcsapat örülhetett az Erste Ligában

Erste Liga: az Újpest kiütötte a sereghajtót



