Jégkorong: megvannak az elődöntő párosításai a Magyar Kupában

Vágólapra másolva!
2023.01.05. 12:16
null
Az Erste Ligában második helyen álló BJA HC a címvédő DEAC-cal csap össze a döntőbe jutásért a Magyar Kupában (Fotó: Kiss Annamarie/Haon.hu)
A címvédő Debreceni EAC az Erste Ligában nagyszerűen teljesítő Budapest JAHC gárdájával találkozik a jégkorong Magyar Kupa négyes döntőjének első elődöntőjében január 28-án.

A magyar szövetség csütörtökön a honlapján közölte az elődöntő párosítását, ennek alapján ugyanaznap a második mérkőzésen az osztrák ligában (ICEHL) érdekelt Hydro Fehérvár AV19 az UTE együttesével találkozik

A címvédő DEAC-nak és a Fehérvárnak nem kellett selejtezőt játszania a négyes döntőben való részvételért, ellentétben a Budapest JAHC-val és az Újpesttel, amely két kört vett sikerrel a kvalifikációban.

A január 28-i elődöntőket – amelyben a két kiemelthez sorsolták a selejtező két továbbjutóját – másnap a bronzmérkőzés és a döntő követi a Tüskecsarnokban. Az első találkozókat mindkét napon 16 órától rendezik, míg a másodikra 19.45-től kerül sor.

Legfrissebb hírek

Szoros mérkőzésen rávezetésekkel kapott ki a Fehérvár

Jégkorong
17 órája

Erste Liga: Mindig motivált a bátyám – Mihalik Gergő

Jégkorong
Tegnap, 12:25

Kiss Dávid: A magyar játékosainkra építünk, velük tervezünk hosszú távon

Jégkorong
2025.08.12. 10:24

Bartalis István: Bárcsak még több magyar hokicsapat lenne az osztrák ligában!

Jégkorong
2025.08.09. 11:27

Tesztekkel és edzéssel kezdték a felkészülést a Volán hokisai

Jégkorong
2025.08.06. 10:12

Erste Liga: távozott Újpestről az előző idény felfedezettje

Jégkorong
2025.08.04. 12:42

Férfi kosárlabda NB I: amerikai hátvéddel lett teljes a DEAC kerete – hivatalos

Kosárlabda
2025.07.31. 16:52

Erste Liga: kialakult a bajnoki ezüstérmes DEAC kerete

Jégkorong
2025.07.29. 11:29
Ezek is érdekelhetik