Jégkorong: „A Michigan csarnokában felrakták nekünk a magyar zászlót”

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2022.12.13. 15:54
Papp Kristóf meg akarja mutatni az osztrákok elleni két felkészülési mérkőzésen Kevin Constantine-nak, hogy tudja azt a kemény hokit játszani, amit a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya elvár. A 21 éves csatárnak bejött a csapatváltás, az NCAA-ben szereplő Northern Michigannél lelkileg is feltöltődött. 

„Jól sikerült a csapatváltás, az edzők is jól fogadtak, rögtön beépítettek a csapatba. Emberelőnyben és -hátrányban is tudok játszani, ami nagyon sokat dob az egészen. Mentálisan is jobb állapotban vagyok, a mostani edzőm jobban megbízik bennem, mint az előző, sok helyen használ a csapatban, így lelkileg is fel vagyok töltődve– mondta Papp Kristóf arról, hogy nyáron a Michigan State Universitytől a Northern Michigan Universityhez igazolt. Ráadásulkapott egy magyar csapattársat is Halász Béni személyében. – Óriási élmény, hogy egy másik magyarral tudok játszani, főleg Bénivel, aki jó barátom. A csarnokban fel is rakták nekünk a magyar zászlót.”

Videónkban arról is beszél az NCAA-ben szereplő csatár – aki a novemberi válogatott összetartáson nem tudott részt venni –, hogy az osztrákok elleni két felkészülési mérkőzésen mindent meg fog tenni azért, hogy Kevin Constantine meghívja őt februárban a szűkebb vb-keretbe.

A program
December 15., csütörtök 18.30 Ausztria–Magyarország
December 16., péntek 18.30 Ausztria–Magyarország

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
kapusok:
Farkas Roland (BJA HC), Halász Béni (Northern Michigan University)
hátvédek:Falus Ádám (Küsnacht Lions), Garát Zsombor (BJA HC), Kiss Roland (DVTK Jegesmedvék), Pokornyi Dávid (UTE), Seregély Máté (FTC-Telekom), Szabó Bence (BJA HC), Tóth Gergely (BJA HC), Vokla Roland (DEAC)

csatárok:Császár Hunor (Gyergyói HK), Galajda Zsombor (DVTK Jegesmedvék), Horváth Bálint (Vimmerby HC), Kreisz Brúnó (FTC-Telekom), Papp Kristóf (Northern Michigan University), Páterka Bence (DVTK Jegesmedvék), Rétfalvi Kristóf (FEHA19), Sági Martin (DEAC), Sárpátki Tamás (Gyergyói HK), Schlekmann Márk (BJA HC), Szigeti Ákos (Gyergyói HK), Vincze Péter (Gyergyói HK)

 

 

Legfrissebb hírek

Szongoth Domán 76 év után a legfiatalabb játékos a hoki-vb-n

Jégkorong
19 órája

Mihalik András: Szeretnénk meglepetést szerezni

Jégkorong
20 órája

Először edzett a világbajnokság helyszínén a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.05.08. 19:49

„Miért ne? Csak rajtunk áll” – Terbócs István szerint meglepetést okozhat hokiválogatottunk a németek ellen

Jégkorong
2025.05.08. 08:14

Megérkezett Dániába a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.05.07. 19:17

JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG, 2025: MENETREND, PROGRAM, EREDMÉNYEK

Jégkorong
2025.05.07. 18:35

„Ne legyünk töketlenek” – ezt a tanulságot vonta le férfi hokiválogatottunk Kanada ellen

Jégkorong
2025.05.07. 10:52

Ace Ventura, Backstreet Boys, Walkman: ismerik a 90-es évek ikonjait a Z-generációs hokisok?

Jégkorong
2025.05.06. 16:57
Ezek is érdekelhetik