Erste Liga: megkapta büntetését a kórházban kikötő ferencvárosit fellökő újpesti

Vágólapra másolva!
2022.12.13. 15:23
null
Hárommeccses eltiltást kapott a Sarciá Antoninót fellökő Pokorny Dávid (Fotó: Vörös Dávid)
Devin Robert DiDiomete, a Gyergyói HK jégkorongozója két, míg Pokornyi Dávid, az UTE játékosa három Erste Liga-mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A liga fegyelmi bizottsága kedden a sorozat honlapján kiemelte: DiDiomete az SC Csíkszereda ellen vasárnap vendégként 8–5-re megnyert meccsen 20+20 perces végleges fegyelmi büntetést kapott, mert sportszerűtlenül viselkedett ellenfeleivel és a szurkolókkal szemben. A hokis a mérkőzés végi kézfogás alatt egyik ellenfelének mezét elkapta, rángatta, sportszerűtlen módon provokálta. Ezt követően a hazai csapat drukkereinek és játékosainak mutogatott cinikus, sportszerűtlen gesztusokkal.

Ugyancsak a vasárnapi játéknapon, az UTE–FTC-Telekom (4–2) találkozó harmadik percében Pokornyi ellenfelét hátulról palánknak lökte, és amint azt a fb megállapította, „a megmozdulás nem a korong megszerzésére irányult”, ráadásul a lökés a ferencvárosi hokist olyan „veszélyeztetett testhelyzetben érte, amikor magát védeni már nem tudta, felsőtestével, fejével nagy erővel a palánknak csapódott”. A ferencvárosi klub tájékoztatása alapján játékosuk, Sarcia Antonino az esetnél nyakcsigolyatörést szenvedett és műtétre ugyan nincs szükség, de előreláthatólag 12 héten át nyakmerevítő gallért kell viselnie.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: a Brassó és a Gyergyó is győzött otthon

Jégkorong
2 órája

Erste Liga: gólerős finn csatárt igazolt a DEAC

Jégkorong
7 órája

Erste Liga: két mérkőzésre eltiltották a Dunaújváros játékosát

Jégkorong
2025.10.22. 13:46

Erste Liga: felkartöréssel műtötték a DEAC csatárát

Jégkorong
2025.10.21. 16:53

Kangyal Balázs szerint nem volt tökéletes 60 perce a BJA-nak a „Konti Kupában”

Jégkorong
2025.10.20. 19:54

Mindkét vendégcsapat örülhetett az Erste Ligában

Jégkorong
2025.10.19. 21:03

A BJA győzelemmel búcsúzott a Kontinentális Kupától, a Gyergyó simán továbbment

Jégkorong
2025.10.19. 20:25

Erste Liga: az Újpest kiütötte a sereghajtót

Jégkorong
2025.10.18. 20:47
Ezek is érdekelhetik