Erste Liga: az FTC és az Újpest szakmai stábjának tagjait is eltiltották

Vágólapra másolva!
2022.12.13. 18:23
null
Fodor Szabolcs idén már nem dirigálhat a kispadról (Fotó: Nemzeti Sport)
Nem elég Sarciá Antonino súlyos sérülése, a vasárnap lejátszott Újpest–FTC (4–2) jégkorongbajnoki mérkőzés utóélete bőven adott munkát az Erste Liga fegyelmi bizottságának: a zöld-fehérek válogatott védőjének súlyos sérülést okozó Pokornyi Dávid eltiltása után az fb a két csapat szakmai stábjának tagjaira is lesújtott.

 

A fegyelmi bizottság határozata szerint a találkozó első harmadának 10. percében az FTC vezetőedzője, Fodor Szabolcs a két cserepad közötti részen összeszólalkozott az újpestiek másodedzőjével, Baróti Zsolttal, felé egy bottal a padok közötti rácson átnyúlva bökő, szúró mozdulatot tett. Ugyanakkor az újpesti edzőről szóló határozat azt írja, hogy Baróti sportszerűtlen hangnemben, kiabálva, fenyegetőleg lépett fel Fodorral szemben.

A határozat értelmében a fegyelmi bizottság a történtek miatt Fodor Szabolcsot három, Baróti Zsoltot egy „Erste Liga-mérkőzésre vonatkozóan a kispadtól és az öltözőtől eltiltja”.

Az FTC vezetőedzőjére vonatkozó határozatban külön kiemeli a fegyelmi bizottság, hogy súlyosbító körülményként értékelte, hogy az elmúlt két idényben két alkalommal is elmarasztalták mérkőzéseken tanúsított sportszerűtlen viselkedés miatt, továbbá azt is súlyosbító körülményként vette figyelembe a testület, hogy Fodor tettét a magyar válogatott másodedzőjeként követte el, pedig „a Magyar Jégkorongszövetség alkalmazottjaként példát kellene mutatnia a sportág összes szereplőjének”.

Az eltiltás ellen 15 napon belül lehet fellebbezést előterjeszteni, ám annak nincs halasztó hatálya, vagyis a Ferencváros vezetőedzője idén már nem ülhet csapata kispadján, Baróti viszont az utolsó két bajnokin már ott lehet az újpestiek padján.

Az esettel kapcsolatban a fegyelmi bizottság vizsgálta az Újpest vezetőedzője, Virág Csaba szerepét is, ám az ő esetében végül nem állapítottak meg fegyelmi vétséget.

EMLÉKEZTETŐ
JÉGKORONG
ERSTE LIGA
UTE–FTC-TELEKOM 4–2
(2–2, 1–0, 1–0)
Budapest, Megyeri út, 812 néző. Vezette: Haszonits, Mach, Balla, Kocsány

Legfrissebb hírek

Salzburgban is számolni kell Varga Barnabással

Európa-liga
Tegnap, 7:40

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 20:07

Erste Liga: az Újpest kiütötte a sereghajtót

Jégkorong
2025.10.18. 20:47

ICEHL: legyőzte az utolsó helyezettet a Ferencváros, a túlóra hozta meg a Volán sikerét

Jégkorong
2025.10.17. 20:54

Hosszabbításban harcolta ki a győzelmet a Ferencváros az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.10.10. 21:11

Őrült hajrá és döntetlen a Ferencváros és a Paks rangadóján

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 18:30

A Fehérvár nyert, az FTC kikapott idegenben az osztrák jégkorongbajnokságban

Jégkorong
2025.10.05. 18:22

Jégkorong Erste Liga: két-két meccsre tiltották el Szalmát és Mozert

Jégkorong
2025.09.28. 15:41
Ezek is érdekelhetik