Sportrádió: Ettől teljes lehet a hokikarrierem – Garát-Gasparics Fanni

Vágólapra másolva!
2022.11.01. 18:35
null
Garát-Gasparics Fanni örül, hogy a női NHL-be szerződött (Fotó: Twitter/Metropolitan Riveters)
„Ettől teljes lehet a hokikarrierem” – nyilatkozta a Sportrádió Hazafutás című műsorában Garát-Gasparics Fanni. A magyar női jégkorong-válogatott csapatkapitánya az amerikai Metropolitan Riveters csapatához szerződött a női NHL-be. Kiemelte: a jövő évi A-csoportos világbajnokságon is ott lehet a válogatottal, mert addigra véget ér a bajnokság, ahol az első mérkőzése most vasárnap lesz idegenben, méghozzá Bostonban.


„Amikor megkaptam ezt a lehetőséget, megbeszéltem a családommal, a párommal, és úgy éreztem, ez visszautasíthatatlan ajánlat, amit meg kell ragadnom. Kellett egy hét, mire igent mondtam, de örülök, hogy így döntöttem.”

„Eddig nagyon jól érzem magam, a csapat nagyon kedves, mindenki motivált, segítőkész, kihozzuk egymásból a maximumot. Nagyon várom a szezonkezdetet a Boston ellen. Dabasi Réka a csapattársam Metropolitan Rivetersben, ő már nyár óta itt van, és számíthatunk egymásra. „A világbajnokságig véget ér az itteni évad, nem lesz ütközés, tudok majd játszani.”

„A női NHL és az orosz liga – amelyben korábban öt évig játszottam – is nagyon profi. Más az amerikai kultúra, és technikai dolgokban sokat fejlődött a sportág”

Legfrissebb hírek

Garát-Gasparics Fanni ürességet érzett az elvesztett olimpiai selejtező uitán

Jégkorong
2025.03.25. 16:21

Százötven évvel ezelőtt játszották az első fedett pályás hokimeccset

Népsport
2025.03.03. 10:26

A Gyergyó nyert, de a BJA még előzhet az élen, a Fradi a hajrában kapott ki a DEAC-tól

Jégkorong
2025.02.11. 21:27

Garát-Gasparics Fanni: Nagyon jó, hogy pénteken a regenerációra figyelünk

Jégkorong
2025.02.07. 18:27

Garát-Gasparics Fanni: Nekünk ez a torna miniolimpia

Jégkorong
2025.02.04. 14:06

A Budapest JAHC lett a bronzérmes a jégkorong Magyar Kupában

Jégkorong
2025.02.01. 18:21

Jégkorong: Taylor Baker Garát-Gasparics Fanni klubtársa lett Svédországban – hivatalos

Jégkorong
2025.01.24. 18:33

Tizenkét gólos mérkőzésen kapott ki hazai jégen az FTC a DVTK-tól

Jégkorong
2025.01.12. 21:41
Ezek is érdekelhetik