Osztrák hokiliga: ismét összecsapnak az idei döntősök

Vágólapra másolva!
2022.10.21. 12:04
null
Bartalis István (Fotó: Dömötör Csaba)
Újra megmérkőzik az osztrák jégkorongliga legutóbbi két döntőse, a Hydro Fehérvár AV19 és a Salzburg. A fehérváriak áprilisban mind a négy mérkőzésen alulmaradtak, azóta már egyszer találkozott a két együttes: az osztrákok 4–1-re legyőzték a mieinket.

 

A salzburgiak a legutóbbi két bajnokijukat elveszítették, ennek ellenére a tabella negyedik helyén állnak, mindössze egy ponttal megelőzve a magyar csapatot. Az osztrák együttes három mérkőzéssel kevesebbet játszott, ám a legutóbbi két győztes találkozóján mutatott játékkal a Fehérvár bizonyíthat.

„Tudjuk, hogy a Salzburgnak agresszív játéka van, azonnal letámad, szinte semmi időnk sincs, de próbálunk ellene felkészülni. A liga legjobbja ellen fontos lenne, hogy minimalizáljuk a passzai számát és minél gyorsabban juttassuk ki a korongot a védőharmadunkból. Ők sem szeretnek védekezni, ezért nekünk is nagy nyomást kell rájuk gyakorolnunk”  – mondta Bartalis István,  a fehérváriak csatára.

Eközben az amerikai Kevin Constantine kihirdette első keretét a magyar válogatott szövetségi kapitányaként. A jövő májusi A-csoportos világbajnokságra készülő csapat november 10–13. között a Tüskecsarnokban a Sárközy Tamás-emléktornán szerepel. A 39 behívott játékos közül kilencen képviselik a BL-résztvevő fehérváriakat.

Legfrissebb hírek

Szoros mérkőzésen rávezetésekkel kapott ki a Fehérvár

Jégkorong
2025.08.16. 20:17

Kiss Dávid: A magyar játékosainkra építünk, velük tervezünk hosszú távon

Jégkorong
2025.08.12. 10:24

Bartalis István: Bárcsak még több magyar hokicsapat lenne az osztrák ligában!

Jégkorong
2025.08.09. 11:27

Tesztekkel és edzéssel kezdték a felkészülést a Volán hokisai

Jégkorong
2025.08.06. 10:12

Újpestről igazolt válogatott játékost az FTC

Jégkorong
2025.08.05. 16:27

Norvégiai győzelemmel kezdte a BL-selejtezőt a Salzburg

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 20:57

Hármat rúgott a Salzburgnak és csoportelsőként jutott tovább a Real Madrid a klub-vb-n

Klub-vb
2025.06.27. 05:03

Kolo Muani és Conceicao duplázott, a Juventus kiütéses győzelemmel kezdte a klub-vb-t

Klub-vb
2025.06.19. 06:56
Ezek is érdekelhetik