Erste Liga: a Csíkszereda kiállításokkal tarkítva lesöpörte a Brassót

Vágólapra másolva!
2022.10.23. 19:57
null
Sofron (középen, kékben) egy góllal és két assziszttal tért vissza a jégre (Fotó: Pál Zoltán/SC Csíkszereda)
A hazai bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság (Erste Liga) egyetlen vasárnapi mérkőzésén, a több mint 60 perc kiállítást hozó rangadón a címvédő Csíkszereda hazai pályán alaposan, 7–0-ra kitömte a Corona Brasovot.

Az SC-nél a több mérkőzést kihagyó Sofron István és a hatmeccses eltiltását letöltő Garret Clarke is visszatért, és hogy nem járt ezzel rosszul a hazai csapat, az már az első percekben kiderült.

A Csíkszereda ugyanis a második perc elején éppen Clarke révén szerzett vezetést – a második asszisztot pedig Sofron adta. Jegyezzük meg, a kanadai negyedik EL-bajnokiján a harmadik gólját érte el, s a meccs előtt még nem volt rontott lövése. Az ötödik perc végén Jevgenyij Szkacskov révén megduplázta előnyét a hazai gárda, majd a harmad közepén már 3–0-t mutatott az eredményjelző – Péter góljánál Clarke is begyűjtött egy asszisztot. Közben pedig a csapatok serényen gyűjtögették a kiállításokat is: Clarke kétszer is kiült két percre, majd Kóger Dániel kapott végleges fegyelmit fejre támadásért.

A második második harmad is gyors csíki góllal kezdődött, ám Részegh Tamás találatát követően elszabadultak az indultok: szűk három perc alatt összesen 9 kétpercest szórtak szét a bírók (5–4 a hazaiak javára). A 28. percben Gecse Hugó gólja után Tőke Zoltán kapusnak véget ért a meccs, Polc Patrik érkezett a helyére a brassói kapuba.

Őt a harmadik harmad elején Sofron István avatta fel, idénybeli első gólját szerezve. A meccs hangulatára jellemző, hogy a periódus közepén Polc kapus is kapott egy kétperces kiállítást bottal ütésért... A 7–0-s kiütést jelentő végeredményt Karel Kubat állította be három perccel a vége előtt. A mérkőzésen figyelemre méltó statisztikai adat, hogy a Brassó tíz emberelőnyéből egyet sem tudott kihasználni, s az is sokatmondó, hogy a játékvezetők összesen 63 perc kiállítást osztottak szét a két csapat között.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
SC CSÍKSZEREDA (romániai)–CORONA BRASOV (romániai) 7–0
(3–0, 2–0, 2–0)
Csíkszereda, 1950 néző. V: Mihai, Radu, André, Bandi (románok).
CSÍKSZEREDA: ADORJÁN A. – Farkas T., Kubát 1 / Gecse 1, Clarke 1 (1) / Ferencz-Csibi (1), Láday (1) / Bajkó – SZKACSKOV 1 (2), PÉTER B. 1 (2), Rokaly Sz. (1) / Stach (1), RÉSZEGH T. 1 (2), SOFRON 1 (1) / Becze T. (1), Fodor Cs., Reisz / Casaneanu, Részegh Zs., Rokaly N. Edző: Hozó Levente
BRASSÓ: Tőke (Polc) – Boriszenko, Sweeney / Garcia, O. Williams / Gajdó T., Bors / Buda – Van Wormer, Schaber, Valchar / Gliga, Domingue, Kóger / Zagidullin, Gajdó B., A. Vasile / Antal, Szabó P., R. Vasile. Edző: Dave MacQueen
Kapura lövések: 37–20.
Gól – emberelőnyből:
2/1, ill. 10/0.
Fegyelmi büntetés:
végleges kiállítás (Kóger)
MESTERMÉRLEG
Tódor Krisztián (segédedző):
– Azon dolgoztunk a heti edzéseken, hogy jobbak, erősebbek legyünk, többet és gyorsabban tudjunk korcsolyázni. Keveset hibáztunk a védő harmadban, az idény eddigi legjobb játékával nyertünk.
Strenk Hunor (segédedző):
– Sokat készültünk a mérkőzésre, mert az erdélyi rangadó mindig különleges. Támadásban és védekezésben egyaránt gyenge teljesítményt nyújtottunk, a játék minden elemében fölénk nőtt a Csíkszereda, amely megérdemelten győzött.

AZ ÁLLÁS
M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Budapest Jégkorong Akadémia 9 7 1 1 44–21 +23 23
2. FTC-Telekom 8 6 2 29–19 +10 18
3. DVTK Jegesmedvék 10 4 2 1 3 32–29 +3 17
4. Gyergyói Hoki Klub 8 5 3 39–24 +15 15
5. DEAC 12 4 1 1 6 40–46 –6 15
6. Sport Club Csíkszereda 9 3 1 3 2 30–27 +3 14
7. Corona Brasov 10 4 1 5 28–30 –2 14
8. Dunaújvárosi Acélbikák 11 3 2 1 5 30–40 –10 14
9. UTE 10 3 1 6 29–34 –5 10
10. FEHA19 9 1 1 7 12–43 –31 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik