Jégkorong BL: nagy verést kapott a Fehérvár a Zürichtől

Vágólapra másolva!
2022.09.01. 21:38
null
Az eredmény ellenére nagy volt a feszültség a mérkőzésen (Fotó: Dömötör Csaba)
A Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapata 7–1-es vereséget szenvedett vendégétől, a svájci Zürich Lionstól a legrangosabb európai sorozat, a Bajnokok Ligája első fordulójában.

 

A telt házat, 2300 nézőt vonzó mérkőzés történelmi volt az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban, mivel az átalakított BL-ben először szerepelhetett magyar csapat. A székesfehérvári együttes azzal biztosította helyét az elitsorozatban, hogy az osztrák ligában az alapszakaszban a harmadik helyen végzett, majd döntős is volt. A magyar klubok közül legutóbb a Dunaferr indult az akkori BEK-ben, még 1996–1997-ben, azaz 25 év kihagyás után volt újra magyar csapat a legrangosabb európai klubsorozatban.

A Zürich – és a szombati rivális, a címvédő svéd Rögle – keretében is hemzsegnek a volt vagy leendő NHL-esek. A svájci együttes játékosai összesen közel 1400 NHL-, 300 világbajnoki, 700 orosz liga- (KHL) és 1100 NHL-es tartalékbajnoki (AHL) mérkőzés rutinjával léptek jégre, míg a Röglében 11 olyan hokis van, aki NHL-es klub kötelékébe is tartozik, de még nem tette át székhelyét a tengerentúlra. Már a 39. másodpercben vezetést szerzett a Zürich, az NHL-ből hazatérő Yannick Weber talált be Emberhátrányban Sven Andrighetto viharzott el, szép cselekkel játszotta magát tisztára, és máris 2–0 volt oda. A 13. percben emberelőnyben is betaláltak a svájciak, parádés korongjáratás végén Simon Bodenmann közelről bombázott Olivier Roy kapujába. Még a szünet előtt jött a szépítés, Terbócs István csapott le a pattogó korongra, és a kapuba lőtt.

A második játékrész kiegyenlített játékot hozott, már a Volán is sok helyzetet dolgozott ki, ám a 37. percben, emberelőnyben ismét Bodenmann maradt üresen, és nem hibázott. A Lions a záró harmadban jól összpontosított a védelmére, ugyanakkor harcos letámadás révén Denis Hollenstein növelte a különbséget. Az utolsó perceket megnyomta a Zürich, és még két gólt ütött (1–7).

A csoport másik meccsén a címvédő Rögle 1–3-ról fordítva nyert 5–4-re Katowicében.

A fehérváriaknak a folytatásban sem lesz könnyebb dolguk, szombaton a Rögle látogat az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokba. A rá következő héten a visszavágókat rendezik, míg harmadik ellenfelükkel, a lengyel bajnok GKS Katowicével októberben csapnak össze kétszer a Fejér megyeiek.

A főtábla 32 gárdáját nyolc csoportba sorolták, minden négyesből a két legjobb jut be a nyolcaddöntőbe.

JÉGKORONG
BAJNOKOK LIGÁJA
D-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Hydro Fehérvár AV19–Zürich Lions (svájci) 1–7
(1–3, 0–1, 0–3)
A csoport másik meccsén

GKS Katowice (lengyel)–Rögle (svéd) 4–5 (2–1, 1–0, 1–4)

A Fehérvár további programja
2. forduló, szombat
18.00: Fehérvár AV19–Rögle
3. forduló, szeptember 8.

18.05: Rögle–Fehérvár AV19
4. forduló, szeptember 10.
14.30:
Zürich Lions–Fehérvár AV19
5. forduló, október 4.
18.00:
GKS Katowice–Fehérvár AV19
6. forduló, október 12.
19.00:
Fehérvár AV19–GKS Katowice

Legfrissebb hírek

Szoros mérkőzésen rávezetésekkel kapott ki a Fehérvár

Jégkorong
2025.08.16. 20:17

Kiss Dávid: A magyar játékosainkra építünk, velük tervezünk hosszú távon

Jégkorong
2025.08.12. 10:24

Bartalis István: Bárcsak még több magyar hokicsapat lenne az osztrák ligában!

Jégkorong
2025.08.09. 11:27

Tesztekkel és edzéssel kezdték a felkészülést a Volán hokisai

Jégkorong
2025.08.06. 10:12

Németországból igazolt amerikai csatár érkezését jelentette be a Fehérvár AV19

Jégkorong
2025.06.03. 17:09

Anyák napja – a hokis édesanyák szemszögéből

Jégkorong
2025.05.04. 16:24

Még egy évre aláírt a Volánnal Németh Kristóf

Jégkorong
2025.04.09. 14:33

A vb-szereplést lemondó Sebők Balázs távozik a Fehérvártól

Jégkorong
2025.04.08. 18:02
Ezek is érdekelhetik