Jégkorong: orosz és svéd védővel erősített az FTC

Vágólapra másolva!
2022.08.10. 08:57
null
Vszelovod Szorokin és August Nilsson is azt FTC-nél folytatja (Fotó: fradi.hu)
Az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapatában folytatja pályafutását a 28 éves, KHL-tapasztalattal is rendelkező Vszevolod Szorokin és a 24 éves svéd védő, August Nilsson is – számoltak be honlapjukon a fővárosi zöld-fehérek.

A 28 éves Vszelovod Szorokin 2010-ben kezdte pályafutását az orosz juniorligában, az MHK Szpartak Moszkvánál, majd két évvel később mutatkozott be a Szpartak KHL-csapatában. A 2014-es idényben egy évre a szintén KHL-résztvevő Atlant Mitiscsihez került, s innentől kezdve minden évben tagja volt az egy osztállyal lejjebb, a VHL-ben játszó gárdának, a Dizel Penzának. Az idényt végül a szentpétervári SZKA-nál fejezte be, majd visszatért a Szpartakhoz, melyet 2019-ig erősített. 2015-ben az orosz válogatottban is jégre lépett, míg 2012 és 2019 között 93, eddigi karrierje során pedig 134 KHL-mérkőzésen játszott.

2020-ban a VHL-es üzbég Humo Taskenthez került, ahonnan a Jaromír Jágrt is soraiban tudó cseh Kladnóhoz igazolt. Szorokin a 2021–2022-es idényre visszatért Oroszországba és a VHL-es Jugrát erősítette 54 mérkőzésen.

A 24 éves svéd védő, August Nilsson hazájában több utánpótlásgárdában is szerepelt, s meghívták a juniorválogatottba is, ahol háromszor lépett jégre. 2018-ban igazolt a svéd másodosztályú Karlskrona HK felnőttegyütteséhez, de a következő idényt már a bajnoki rivális Västeras IK-nál kezdte, ahol két évet húzott le, míg az előző évadot a magyar válogatott Bartalis István korábbi klubjánál, a svéd IF Troja-Ljungbynál töltötte, s pályafutása során először állt légiósnak azzal, hogy elfogadta az FTC-Telekom ajánlatát.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: a Brassó és a Gyergyó is győzött otthon

Jégkorong
1 órája

Erste Liga: gólerős finn csatárt igazolt a DEAC

Jégkorong
5 órája

Férfi vízilabda: a címvédő Ferencváros kiütéses győzelmet aratott Egerben

Vízilabda
2025.10.22. 21:31

Erste Liga: két mérkőzésre eltiltották a Dunaújváros játékosát

Jégkorong
2025.10.22. 13:46

Erste Liga: felkartöréssel műtötték a DEAC csatárát

Jégkorong
2025.10.21. 16:53

Mindkét vendégcsapat örülhetett az Erste Ligában

Jégkorong
2025.10.19. 21:03

Erste Liga: az Újpest kiütötte a sereghajtót

Jégkorong
2025.10.18. 20:47

Erste Liga: kilencgólos meccsen verte a DVTK a Dunaújvárost

Jégkorong
2025.10.17. 21:10
Ezek is érdekelhetik