A kupasorozat honlapjának közlése szerint a fehérváriak a második fordulóban is hazai környezetben játszanak, szeptember 3-án a címvédő svéd Röglével találkoznak. A következő héten a visszavágókat rendezik, míg harmadik ellenfelükkel, a lengyel bajnok GKS Katowicével októberben csapnak össze kétszer a Fejér megyeiek.
A főtábla 32 gárdáját nyolc csoportba sorolták, minden négyesből a két legjobb jut nyolcaddöntőbe.
A székesfehérvári együttes azzal biztosította helyét az elitsorozatban, hogy az osztrák ligában az alapszakaszban a 3. helyen végzett, később aztán döntős volt. A magyar klubok közül legutóbb a Dunaferr indult az akkori BEK-ben még 1996–1997-ben, azaz 25 év kihagyás után lesz újra magyar csapat a legrangosabb európai klubsorozatban.
A HYDRO FEHÉRVÁR AV19 PROGRAMJA
1. forduló, szeptember 1. (csütörtök), 19.00: Fehérvár AV19–Zürich Lions
2. forduló, szeptember 3. (szombat), 18.00: Fehérvár AV19–Rögle
3. forduló, szeptember 8. (csütörtök), 18.05: Rögle-Fehérvár AV19
4. forduló, szeptember 10. (szombat), 14.30: Zürich Lions–Fehérvár AV19
5. forduló, október 4. (kedd), 18.00: GKS Katowice–Fehérvár AV19
6. forduló, október 12. (szerda), 19.00: Fehérvár AV19-GKS Katowice
A TOVÁBBI MENETREND
Nyolcaddöntő: november 15-16. és 22-23.
Negyeddöntő: december 6-7. és 13.
Elődöntő: január 10-11. és 17-18.
Döntő: február 18.
(MTI)