Jégkorong: visszavonul Berta Ákos, a DEAC csapatkapitánya

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.05.20. 10:56
null
Berta Ákos (Fotó: deac.hu)
Befejezi játékos-pályafutását Berta Ákos, a DEAC jégkorongcsapatának 35 éves csapatkapitánya. Berta a jövőben a klub akadémiájának U16-os csapatát irányítja.

Berta 2014 óta játszott a debreceni csapatban, a legutóbbi idényét kiváló statisztikával zárta, hiszen a negyeddöntőben az Erste Liga legeredményesebb játékosa lett 11 ponttal (hét gólja mellé 4 assziszt társult), de az egész idényt tekintve is az együttes vezére volt: 17-szer talált az ellenfelek kapujába és 12 alkalommal segítette társait a gólszerzésben.

Az U16-os csapatnál már munkába is állt, a klub honlapjának elmondta, a célja, hogy olyan játékosokat neveljen, akik négy-öt éven belül a felnőttek között is megállják a helyüket.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: két mérkőzésre eltiltották a Dunaújváros játékosát

Jégkorong
10 órája

Erste Liga: felkartöréssel műtötték a DEAC csatárát

Jégkorong
2025.10.21. 16:53

Mindkét vendégcsapat örülhetett az Erste Ligában

Jégkorong
2025.10.19. 21:03

Erste Liga: az Újpest kiütötte a sereghajtót

Jégkorong
2025.10.18. 20:47

Erste Liga: kilencgólos meccsen verte a DVTK a Dunaújvárost

Jégkorong
2025.10.17. 21:10

Jégkorong KK: a Gyergyó szeretne otthonában továbbjutni

Jégkorong
2025.10.13. 17:34

Erste Liga: tovább szárnyal a Gyergyó, Erdélyben nem megy a magyaroknak

Jégkorong
2025.10.12. 18:21

Továbbra is hibátlan a Gyergyó az Erste Ligában

Jégkorong
2025.10.10. 20:08
Ezek is érdekelhetik