Hoki-vb: Miért ne mondhatnánk azt, persze, nyerjenek a litvánok?! – Kóger Dániel

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2022.05.07. 15:23
A szlovénoktól elszenvedett vereség másnapján edzés szerepelt a magyar férfi jégkorong-válogatott programjában, amely után Kóger Dániellel, Scott Macaulay-val és Rasmus Kulmalával beszélgetett az NSO Tv. Szóba kerültek az előző mérkőzésen elkövetett hibák, valamint a 15.30-tól kezdődő román–litván találkozó, amely után, ha úgy alakul az eredmény, játék nélkül A-csoportosnak vallhatják magukat a mieink. 

Néhányan ki is jönnek a mérkőzésre, de a csapat nagy része a szállodából követi az eseményeket. Mint mondták, nincs ráhatásuk a mérkőzésre, így inkább a románok elleni, vasárnapi találkozóra készülnek. Kóger Dániel úgy fogalmazott, nincs olyan ember, aki ne akarná, hogy ma a litvánok nyerjenek, s ezzel bebiztosítsuk az A-csoportos tagságunkat. De ettől a cél nem változott: a magyar válogatott le akarja győzni Romániát vasárnap, hogy együtt ünnepelhessen a szurkolótáborával.

Videónkban Kóger mellett Scott Macaulay és Rasmus Kulmala is megszólal, többet között végigvesszük azokat a hibákat, amelyeket a szlovénok elleni meccs után feltétlenül át kellett beszélnie a csapatnak.

Tehát Románia és Litvánia 15.30-tól mérkőzik meg a ljubljanai divízió 1/A csoportos világbajnokságon. Amennyiben a románok nem nyernek a rendes játékidőben, Magyarország A-csoportos.

A CSOPORT ÁLLÁSA

MGYHGYHV
VLG–KGGk.P
1. Szlovénia
33
18– 4+149
2. Magyarország3
2
1
8– 7 +16
3. Litvánia31
1
8– 9 –13
4. Dél-Korea3
1
2
8–11 –33
5. Románia22
2–13–110

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja:Dénes Szilárd (szöveg), Dömötör Csaba (fotó), Pusztai Viola (videó)

Legfrissebb hírek

Újabb nagyszerű sikert aratott Ausztria ellen a férfi hokiválogatott

Jégkorong
2025.04.11. 20:25

Hosszabbított a fehérváriakkal a kulcsember

Jégkorong
2025.04.08. 08:26

Galló Vilmos: Profibbak a körülmények, mint egy éve

Jégkorong
2025.04.07. 10:38

Majoross Gergely: A legfőbb célunk, hogy növeljük az intenzitást

Jégkorong
2025.04.02. 09:27

„A felkészülés elején az a cél, hogy mindenki visszaszokjon a közegbe” – Tokaji Viktor a jégkorong-vb előtt

Jégkorong
2025.04.01. 16:14

Sebők Balázs kihagyja a világbajnokságot

Jégkorong
2025.03.29. 10:36

Tanyi Barnabás három góljával ugrott élre az Aluminij a szlovén másodosztályban

Légiósok
2025.03.28. 19:13

Nemzetek Ligája: nem bírtak egymással a szlovákok és a szlovénok

Minden más foci
2025.03.20. 23:09
Ezek is érdekelhetik