Fehérvár AV19: A keretünk bármelyik sora képes betalálni egy széria alatt – Erdély

– Partiztak hazafelé, vagy pihentek?
– Kicsit mindkettő – válaszolta nevetve Erdély Csanád, az egyszezonnyi tengerentúli kitérőt leszámítva 2013 óta a Hydro Fehérvár AV19-nél játszó válogatott csatár a Val Pusteria ellen söpréssel megnyert ICEHL-negyeddöntő másnapján. – Rengeteg energiát kivett ez a négy meccs, főleg a kétnaponta tízórás utazásokkal, úgyhogy nagyon fáradtak voltunk, de hazudnék, ha azt mondanám, nem koccintottunk módjával a történelmi továbbjutásra.

– A keret egyik legrégebb óta itt játszó tagjaként milyen érzéseket szabadított fel önben a siker?
– Éppen számolgattuk, kinek hány meccse van a csapatban, én talán háromszázötven körül járok. Ennyi idő után végre eljutni a top négybe hihetetlen, de annál nagyszerűbb érzés. Nagyon jó kimondani, hogy történelmet írtunk, ráadásul ettől annyira fel vagyunk spannolva, hogy tőlünk már holnap is bedobhatnák a korongot az elődöntőben, készen állnánk! Emellett jóleső a tudat, hogy végre a hűséges szurkolóinkat is új élményekkel ajándékozhattuk meg. Már nagyon izgulok, hogy pénteken kiderüljön, kivel folytatjuk az elődöntőben, de addig is igyekszünk kiélvezni, hogy végre beérett a gyümölcse az elmúlt évek szisztematikus építkezésének.

– Mi lehetett az a pluszfaktor, amely az eddigi fehérvári brigádoknál nem volt meg, most meg elődöntőt ért?
– Több összetevője van. Kezdjük ott, hogy végre olyan keretünk van, amelynek bármelyik sora képes betalálni egy széria alatt, ami óriási tartást ad. Ez legfeljebb hellyel-közzel volt igaz az előző években, és nagyon fontos faktor, főleg egy hosszú párharc alatt. A másik pedig az edző személye: Kevin Con­stantine kiválóan képes átadni azokat az elemeket, amelyeket szeretne viszontlátni a jégen. De az egész stáb érdeme, amilyen részletességgel elemezzük az ellenfeleinket és a játékukat, a Val Pusteria játékosainak szerintem már a családfáját is betéve tudtuk a negyeddöntő végére.

– Legendák keringenek Kevin Constantine már-már zavarba ejtő alaposságáról és precizitásáról.
– Az biztos, egy-egy esti meccs után sokszor úgy érezzük, másnapra átalakulunk Központi Statisztikai Hivatallá... De az eredmények is őt igazolják. Ezek a részletek rengetegszer apróságoknak tűnnek, de ha sokszor átismételjük őket, illetve a különféle játékhelyzeteket, az a pályán is visszatükröződik, és nagyon sokat számíthat az adott pillanatban.

– A másik, ami feltűnhet, a lehengerlő magabiztosságuk. Ez egy-egy mérkőzésen belül is megfigyelhető, és az alapszakasz nagy részére is jellemző volt – de ami a legfontosabb, hogy olybá tűnik, a rájátszásra is sikerült átmenteniük, ellentétben a korábbi playoffokkal.
– Örülök, ha kívülről is így látszik, mert az azt jelenti, valamit tényleg jól csinálunk. Ez részben az előbb említettekből is következik: a magabiztosság könnyen fakadhat abból, hogy valamit igen aprólékosan begyakorol az ember az edzéseken. De a szerencsefaktorról sem szabad megfeledkezni. Például a negyeddöntő nyitó meccsén sem volt öt nullás az első harmad, de a korongok befelé pattantak, ugyanígy az utolsó mérkőzésen a nulla háromról történő fordításhoz is kellett némi szerencse. Egy biztos, egyetlen olyan összecsapást sem szeretnénk, amelyen ne hatvan percen át küzdenénk – főleg a rájátszásban, ahol ha csak egy pillanatra is leveszed a lábad a gázról, az ellenfél máris megbüntet.

– Evés közben jön meg az étvágy, most már meg sem állnának a döntőig?
– Nehéz úgy jósolgatni, hogy egyelőre nem ismerjük a soron következő ellenfelünket, a kiléte nyilván nagyban befolyásol minden továbbit. Nekem egyébként olyan érzésem van, hogy a Villach–Ljubljana párharc győztesével mérkőzünk meg az elődöntőben, bár a felkészülésünket ez nem befolyásolja jelentősen. Legfeljebb annyiban, hogy miután kiderült, kit kapunk, az elődöntő kezdetét megelőző két-három napban már teljesen a riválisra koncentrálunk. Addig viszont szerencsére vissza tudjuk nézni és ki tudjuk javítani, amivel elégedetlenek voltunk. Sok meccsünk volt rövid idő alatt, amelyek előtt inkább az ellenfélből készültünk, így a saját játékunk sokszor a háttérbe szorult – most viszont lesz időnk kicsit magunkkal is foglalkozni.