Erste Liga: Ladányi távozott a Győr vezetőedzői posztjáról

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.03.07. 17:54
null
Ladányi Balázs külföldre megy (Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld)
Távozott Ladányi Balázs a jégkorong Erste Ligában érdekelt UNI Győr ETO HC vezetőedzői posztjáról.

 

A 46 éves szakvezető az MTI-nek hétfőn elmondta: már érlelődött benne a döntés, hogy váltani kell, de megvárta vele a szezon végét. Csapata a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharcban maradt alul a DVTK Jegesmedvékkel szemben.

„A családommal külföldre költözöm, ott vállaltam munkát, de nem a jégkorongban” – jegyezte meg.
Ladányi játékosként 227-szer szerepelt a válogatottban – ezzel az örökrangsor második helyén áll –, míg a 231 pontja (84 gól, 147 gólpassz) csúcs a nemzeti csapatban. Többek között tagja volt a 2008-ban Szapporóban a világelitbe jutott együttesnek.

A 2015-ös visszavonulását követően edzőnek állt, előbb Debrecenben, majd a Vasasnál, a 2018–2019-es idényben lett a piros-kék felnőttcsapat vezetőedzője. Az együttes tavaly nyáron Győrbe tette át a székhelyét, és oda is követte a gárdát. Ladányi az elmúlt idényben a juniorválogatott másodedzőjeként is dolgozott.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
17 órája

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
19 órája

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Tizenegy érem az utánpótlás- és parasportolók pénteki mérlege Győrben

Kajak-kenu
2025.09.05. 18:14

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

A pályán kívüli nyugodt élete jó hatással van Rajna Miklósra

Jégkorong
2025.08.25. 08:01

19 éves támadót szerződtetett a Dunaújváros

Jégkorong
2025.08.23. 14:32

Erste Liga: Mindig motivált a bátyám – Mihalik Gergő

Jégkorong
2025.08.16. 12:25
Ezek is érdekelhetik