Osztrák hokiliga: NHL-es vonalbíró lesz a Fehérvár meccsén

Vágólapra másolva!
2021.11.04. 16:27
null
Racicot az utolsó NHL-s meccsén idén májusban (Fotó: Getty Images)<br />
Az osztrák bázisú nemzetközi jégkorongbajnokságban (ICEHL) szereplő Fehérvár AV19 a honlapján megjelentetett közleményben jelezte: az együttes november 5-i, Pustertal Wölfe elleni mérkőzésén az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) 1880 alapszakasz- és 254 playoffmeccsen vonalbíróként közreműködő Pierre Racicot lesz az egyik vonalbíró.

„Az ICEHL-ben tabellamásodik magyar együttes HC Pustertal Wölfe elleni találkozóján Pierre Racicot is jégre lép.

A kanadai játékvezető 1993-ban debütált az NHL-ben, majd 2021 májusában vonult vissza a tengerentúlon, pályafutásának több mint 27 éve alatt összesen 1880 alapszakasz-mérkőzésen, valamint 254 playofftalálkozón vett részt. Az 54 éves szakember tíz Stanley-kupa-döntőben, a 2009-es All Star-mérkőzésen, két elit-világbajnokságon, valamint a 2006-os torinói téli olimpián is közreműködött. Pierre Racicot korábban is dolgozott az osztrák bázisú nemzetközi bajnokság játékvezetőivel, a szezonok előtti felkészülések során rendszeres vendége volt az edzőtáboroknak. A szakember az augusztusi látogatások mellett videoelemzésekkel, előadásokkal segítette a munkát.

A Hydro Fehérvár AV19 a pénteki találkozóra különleges programmal készül. A klub története során első ízben – hagyományteremtő céllal – „zebranapot” szervez, ahol a játékvezetőkkel és játékvezetéssel kapcsolatos eseményekre kerül sor – áll a fehérvári klub honlapján olvasható közleményben.

Legfrissebb hírek

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

NHL: október 7-én indul az új idény

Amerikai sportok
2025.07.14. 20:41

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Gyász: elhunyt a Detroit legendája, a háromszoros bajnok Alex Delvecchio

Amerikai sportok
2025.07.02. 09:45
Ezek is érdekelhetik