Jégkorong MK: nem tud kiállni az UTE, elődöntőben az FTC

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.11.29. 17:29
null
Nem tud kiállni a derbire az UTE (Fotó: Jani Martin, archív)
Sérülések és betegségek miatt az UTE nem tud a szükséges 13+1 fővel kiállni a jégkorong Magyar Kupában a Ferencváros ellen kedden, így a zöld-fehérek a legjobb négy közé jutnak.

 

Noha az együttes szerette volna lejátszani más időpontban a visszavágót, ám amint a lila-fehérek honlapjának beszámolója kiemelte: a „pandémiás helyzet miatt hozott versenyszabályzat ezt nem teszi lehetővé, így a mérkőzést 5–0-s gólkülönbséggel az FTC javára írják jóvá. Ezzel eldőlt, hogy a zöld-fehérek jutnak a legjobb négy közé”. Az első mérkőzésen múlt szerdán az FTC-Telekom idegenben nyert 3–2-re.

A weboldalon emlékeztettek: a sok sérült és beteg miatt már a DEAC és a Győr elleni Erste Liga-mérkőzésekre is három sorral állt ki az Újpest. Vasárnap pedig megsérült Benk András – az orra tört el a Győr ellen –, Varga Arnold pedig hétfő reggelre jelentett beteget, így nem tud kiállni az előírt létszámmal a keddi meccsre a lila-fehér csapat.

„Sajnos a Magyar Kupa szabályzata szerint arra nincs lehetőség, hogy juniorjátékosokkal töltsük fel a keretet, mert az U21-es és az U18-as utánpótlásunk külön csapat, az Újpesti Jégkorong Akadémia színeiben már szerepelt a kiírásban, így az ő nevezésük az UTE csapatában Magyar Kupa-mérkőzésre nem engedélyezett” – idézték a honlapon Virág Csaba vezetőedzőt.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Zachariassen szerint már a szünet előtt is jobb volt a Fradi

Európa-liga
1 órája

Hátrányból felállva, Salzburgban tett hatalmas lépést a továbbjutás irányába a Ferencváros

Európa-liga
2 órája

Így fordított a Ferencváros Salzburgban – VIDEÓK

Európa-liga
2 órája

Vannak ferencvárosi szurkolók, akik eljutottak a salzburgi stadionba

Európa-liga
3 órája

Dibusz visszatér, Varga és Yusuf rohamoz elöl – kezdőcsapatok

Európa-liga
5 órája

Visszafordították a határon a Fradi-drukkerek különvonatát, a klub közleményben tiltakozik

Európa-liga
5 órája

Ahonnan Szoboszlai Dominik és Erling Haaland is érkezett – a Salzburg akadémiáján jártunk

Európa-liga
7 órája

Szijjártó Péter: A ferencvárosi szurkolók vonata hamarosan továbbindulhat Ausztriába

Európa-liga
8 órája
Ezek is érdekelhetik